…Egy lelkészi csendesnapon beszélgettünk az üdvbizonyosság kérdéséről. Az egyik, hivatását és szolgálatát nagyon komolyan vevő lelkésztársunk őszintén megvallotta, hogy nem tudott ebben a kérdésben rendbejönni. „Érzem, hogy Isten gyermeke vagyok és Ő elhívott országának a szolgálatára, – de néha meg nem érzem”. Mindabból amit még elmondott, csak ez ragadt meg bennem: érzem — nem érzem… Mily különös, hogy még az Igét ismerő embert is megtéveszti a saját hullámzó érzéseinek örök változása. Hiszen igaz, nagy áldás az, mikor érezzük is. Boldog vallomás,. amit a zsoltáríróval mondunk: „Isten közelsége oly igen jó nékem”. De nem az a döntő, hogy mit érzünk. Hinni akkor is lehet és akkor is kell, ha nem érzünk. Mert a hit nem az én hívőségemen, hanem Isten ígéretein alapszik. Áldott dolog, ha Isten ígéretei megdobogtatják a szívünket, bibliaolvasásunk csendjében könnyeink is megindulnak, szívünk is átmelegszik, tapasztaljuk, hogy Isten személy szerint törődik velünk, szeret minket, jó hozzánk, megbocsát nekünk, kegyelmes hozzánk. Ad is Isten ilyen melengető, érzést fakasztó órákat, néha magános csendességben, néha testvéri közösségben, néha az Ő szent asztalánál. Jó dolog énekelni: — Érzem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett… Néha az örömben, néha a szomorúságban Isten közelségének érzésétől „gerjedezik a mi szívünk”. De ez nincs mindig így és nem is függ ettől semmi. Érzelmeink lehetnek jók vagy rosszak, Isten nem változik a mi érzelemhullámzásunkkal együtt.
Hogyan lesz hát bizonyosságom?
Úgy, hogy egyesegyedül az igére támaszkodom. Az Ige, amit a Szentlélek megvilágosít és sajátommá tesz, az én bizonyosságom az üdvösség felől. „Ezért Ő Szentlelke által az örök élet felől engem is biztosít”… A Szentlélek világosítja meg az Igét és a Szentlélek nyitja meg a szemet, hogy lásson, a fület, hogy halljon, a szívet, hogy befogadjon. Az Ige: Krisztus. A Szentlélek Őreá mutat s azt mondja: hidd el, hogy Jézus Krisztus teérted jött, teérted halt meg, teérted támadott fel, teérted ment föl a menny-be s neked Ő tökéletes és elégséges Megváltód. Életedben is, halálodban is bizonnyal az Övé vagy. Az Övé lenni: ez az üdvösség.
Bereczky Albert: Az igazi vigasztalás, Budapest 1942, 57-58 o.
