Oldal kiválasztása

Miért számít Istennek, kivel fekszem le?

A keresztény hit kevés olyan aspektusa tűnik manapság olyan megrázónak, mint a szexualitásról szóló tanítás. Minden nap találkozunk elég sok szörnyű dologgal a világban – igazságtalanság, szegénység, szenvedés és környezeti katasztrófák. Akkor miért foglalkozna Isten azzal, hogy kivel fekszünk le?
Sam Allberry bestseller író éveken át gondolkodott, beszélt és vitázott a szexuális identitásról és szexuáletikai kérdésekről a világ minden tájáról származó emberekkel.
Ebben az átgondolt és közérthető könyvben azt állítja, hogy ha megfelelően megértjük Jézus tanítását erről a legszemélyesebb témáról, közelebb kerülünk legmélyebb vágyaink beteljesüléséhez, mint gondolnánk.

„Sam Alberry kitűnő választ ad a nemzedékünk egyik legégetőbb kérdésére. Ha magunk is föltettük, fontolgattuk vagy akár másoktól hallottuk már ezt a kérdést, ez a rövid és átgondolt könyv nagy segítségünkre lesz.”
Andrew Wilson
lelkész, író és műsorvezető

„Bátor, bölcs és tapintatos.”
J. John, lelkész, író és műsorvezető

„Sam feltárja, hogy szívünk vágyai, testünk ösztönei és elménk bonyolult kívánságai hogyan mutatnak valami olyasmire, amire még a szexnél is jobban vágyunk.”
Dr. Rebecca McLaughlin, író és előadó

Sam Alberry világszerte előadásokat tart a szexualitás és az identitás kérdéseiről, emellett jelenleg is szolgál gyülekezetvezetőként és lelkészként. Teológiát tanult a Wycliffe Hallban az Oxfordi Egyetemen, majd az oxfordi és a maidenheadi gyülekezetekben szolgált az Egyesült Királyságban. Sam ma már világszerte ismert előadó és számos könyv szerzője.

Sam Allberry – A/5, 136 oldal

ISBN: 9786156209498

6.10

5 készleten

5 készleten

Cikkszám: EVA-554-B3 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
93
    93
    Kosár
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    3 X 0.20 = 0.60
    Örömhír sasszárnyon
    1 X 2.70 = 2.70
    Hogy véget érjen a sötétség
    1 X Original price was: 4.00€.Current price is: 3.20€. = 3.20
    Az Úr gondot visel
    1 X 1.60 = 1.60
    Ezek tények (Használt)
    1 X 1.00 = 1.00
    Erosz nyomában
    1 X Original price was: 5.00€.Current price is: 4.00€. = 4.00
    Leggyakoribb kérdéseink
    2 X 1.30 = 2.60
    Jöjj, Lángoló! CD
    1 X 8.70 = 8.70
    Versenyképes-e a Jó Pásztor? Vezetői eszmények a Bibliában és napjainkban
    2 X Original price was: 7.35€.Current price is: 5.88€. = 11.76
    Olthatatlan szerelem
    1 X 13.90 = 13.90
    Helytartó
    Haragudott-e Pál apostol a nőkre?
    2 X 0.01 = 0.02
    Ime az ajtó előtt állok....
    1 X 3.80 = 3.80
    100 nap szeretet
    1 X 2.06 = 2.06
    A győztes oldalán
    1 X 2.80 = 2.80
    Újszövetség - A zsoltárok könyve, revideált új fordítás
    1 X Original price was: 3.00€.Current price is: 2.10€. = 2.10
    Az elátkozott udvarház
    1 X 2.50 = 2.50
    Színe-visszája – Böjti morzsák
    1 X 14.80 = 14.80
    Sokrétű játékok – Bírák kora
    1 X 13.10 = 13.10
    A Biblia gyermekei
    1 X Original price was: 7.70€.Current price is: 7.30€. = 7.30
    Mindenemet Krisztusért (Oswad Chambers) zöld
    1 X Original price was: 7.50€.Current price is: 6.70€. = 6.70
    Kamion Kamill kalandjai
    1 X 10.60 = 10.60
    Karkötő
    1 X 3.50 = 3.50
    Utazzunk együtt
    2 X 2.00 = 4.00
    Marokko, társasjáték
    1 X 1.69 = 1.69
    Házunk népe
    1 X 7.00 = 7.00
    Az imádkozás ábécéje
    1 X 6.40 = 6.40
    Így keletkezett a keresztyénség
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 1.96€. = 1.96
    Igés lap keretben
    2 X 2.00 = 4.00
    A megfeszített diadala
    1 X 3.80 = 3.80
    Jöjj velem! - Dietrich Bonhoeffer
    1 X Original price was: 15.50€.Current price is: 15.10€. = 15.10
    Az új szív
    1 X 2.00 = 2.00
    Különleges ajándék
    1 X 7.00 = 7.00
    Magyar Egyháztörténet
    1 X Original price was: 3.40€.Current price is: 2.72€. = 2.72
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Világítós kulcstartó
    1 X 2.40 = 2.40
    Virágos bibliai könyvjelzők
    1 X 0.15 = 0.15
    2024 Chlieb náš každodenný
    1 X Original price was: 5.50€.Current price is: 5.22€. = 5.22
    Az élet könyve
    1 X 1.68 = 1.68
    Szeretet, az új dimenzió
    1 X 4.30 = 4.30
    Az Úr Jézus csodáinak szellemi tanítása
    2 X Original price was: 1.80€.Current price is: 1.26€. = 2.52
    Isten mémjei
    1 X 6.00 = 6.00
    Fehérke
    1 X 3.20 = 3.20
    Döme a 4. b-ben (új, sérült borító)
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Miért nem hiszek már
    1 X 10.00 = 10.00
    William Wilberforce
    1 X 3.75 = 3.75
    2024 kártyanaptár
    2 X 0.15 = 0.30
    Élő kövek
    1 X 4.50 = 4.50
    Hat ​színmű - antikvár
    1 X 3.70 = 3.70
    Protestáns hősök 2
    1 X Original price was: 10.30€.Current price is: 8.24€. = 8.24
    Art & Fun: Mágnestábla – Simba Toys
    1 X Original price was: 4.79€.Current price is: 3.35€. = 3.35
    Solferinói emlék - antikvár
    1 X 0.46 = 0.46
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Nyílt képeslapok barna színnel
    2 X Original price was: 0.20€.Current price is: 0.15€. = 0.30
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    2 X 0.20 = 0.40
    PÁSZTOROK ATYJA
    1 X 4.86 = 4.86
    Szóban szó társasjáték
    1 X 5.90 = 5.90
    Sudoku karácsony
    2 X 3.00 = 6.00
    Élettánc
    1 X Original price was: 4.00€.Current price is: 3.20€. = 3.20
    Hol a kincsed? - Cerka füzetek 3
    1 X 1.20 = 1.20
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Konverzácia - antikvár
    1 X 1.57 = 1.57
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Gyógyító szeretet
    1 X 4.10 = 4.10
    Comenius élete
    2 X 4.50 = 9.00
    Autóembléma
    1 X 3.50 = 3.50
    Eszközök a Megváltó kezében
    1 X 10.60 = 10.60
    Valóban szabadok
    1 X 2.40 = 2.40
    Képeslap - Születésnapos
    1 X 0.20 = 0.20
    Egy csónakban Jézussal
    1 X 1.30 = 1.30
    Onézimusz - kiút a szolgaságból
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Nyílt gyermek képeslapok
    2 X 0.20 = 0.40
    Bovaryné (Gustave Flaubert)
    1 X 3.00 = 3.00
    Vár Atyád szeretete
    1 X 2.00 = 2.00
    Csűrcsavar levelei - Lewis, C. S.
    1 X Original price was: 10.20€.Current price is: 9.90€. = 9.90
    A hitből való élet (Használt)
    2 X 2.66 = 5.32
    Hűtőmágnes - Ne félj...
    1 X 1.20 = 1.20
    4 dolgot kell tudnod
    1 X 0.01 = 0.01
    Igés vászontáska - sötétzöld
    1 X 3.99 = 3.99