Oldal kiválasztása

Házunk népe

Ez a könyv főleg azok számára készült, akiknek szívügyük a párkapcsolat, a házasság és a gyermeknevelés.
Látva a szemlélet és a gyakorlat alakulását (nem fejlődését!) ezeken a területeken, az a meggyőződés szilárdult meg bennem, hogy népünk sorsa – jövője, fennmaradása – azon múlik, hogy megállíthatók-e a jelenleg megfigyelhető tendenciák. Az látható ugyanis, hogy egyre csökken az egymás iránti elköteleződés és felelősségvállalás az emberi kapcsolatokban, ezzel együtt pedig növekszik a szabadosság és a felelősség elhárítása.
A pszichológia a 20. század folyamán az emberi kapcsolatok sok fontos összefüggését tárta fel, de önmagában nem tartalmaz erkölcsi iránymutatást. Sőt hajlamosít az erkölcsi magatartás viszonylagossá tételére, főleg azoknál, akik valamelyik pszichológiai elméletet életfilozófiájukká emelték.
Több évtizedes házassággondozó munkám kapcsán megtanultam, hogy a bibliai útmutatást tekintsem elsődlegesnek a tanácsadásban, már csak azért is, mert saját házasságunk megújításában is Isten igéje adott – és ad ma is – eligazítást. A pszichológia szerepe másodlagos. Olyan, mint egy igehirdető számára a hangerősítő készülék: jó, ha van, de az üzenet hatékonysága nem azon múlik. Ebben a könyvben tehát a pszichológiai ismeret kristályosodik a bibliai üzenet köré, nem fordítva.
Ezt a szemléletet szeretném örökül hagyni azoknak, akik a szolgálatban munkatársaim, és remélhetőleg folytatni fogják ezt a munkát; de figyelmükbe ajánlom mindazoknak is, akik szeretnének eligazodni a társkapcsolatok útvesztőjében.

7.00

2 készleten

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe