Oldal kiválasztása

Információ – Az élet kulcsa

„Werner Gitt jelen könyve egy – az információ-tudomány kutatásával töltött – egész élet gyümölcse. Dr. Gitt központi tézise messzemenő jelentőséggel bír, és kimondja, hogy az információ nem anyagi természetű, minden élőlény létének alapját képezi, és soha nem jöhetett létre tisztán anyagi folyamatok (fizikai és kémiai történések) eredményeként. Az információ eddig megfogalmazott legprecízebb és ezen felül gyakorlatban is használható definíciójával szolgál, különbséget téve az univerzális információ (valódi információ) és minden más között, amit gyakran tévesen információnak neveznek. Dr. Gitt bemutatja, hogy az információ csakis intelligens forrásból származhat, és végeredményben minden használható információ, köztük a biológiai is, Istentől ered. E könyv olvasása kihívást jelent, amit viszont mindenkinek érdemes elfogadnia, aki az információk valódi eredetét és célját szeretné megismerni.”
Dr. John Sanford, emeritus professzor
Cornell Egyetemen, New York állam,
a géntechnológia úttörője és a „Gen Gun” (Génpuska) feltalálója (USA)

Az ateizmus, materializmus, evolúció és ősrobbanás megállapításaival szemben már sok kézenfekvő kifogást emeltek. Ez a könyv új úton jár, amennyiben az ateista világnézet négy pillérét természeti törvények segítségével cáfolja. Ha sikerül olyan természeti törvényeket találni, amelyek ellentmondanak a fenti elméleteknek, akkor ugyanolyan hatásosan döntöttük meg ezeket, mint ahogyan a természeti törvények lehetetlenségnek nyilvánítanak egy perpetuum mobile-t, egy ún. örökmozgót – egy olyan gépet, amely energia bevitele nélkül állandóan működik. Pontosan ez a célja ennek a könyvnek.

13.70

2 készleten

HungarySlovakiaUkraine
36
    36
    Kosár
    Nyílt gyermek képeslapok
    2 X 0.20 = 0.40
    Nem adom olcsón magam
    1 X 1.30 = 1.30
    Hűtőmágnes - Dicsérjétek...
    1 X 1.20 = 1.20
    Kutassátok az írásokat II.
    1 X 1.80 = 1.80
    Több mint ács
    1 X 5.80 = 5.80
    Kitűző - kereszt, ezüst
    2 X 2.50 = 5.00
    Költői ​realizmus - antikvár
    1 X 0.68 = 0.68
    Nyílt köszöntő képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Rólunk van szó
    1 X 1.30 = 1.30
    Kezd őszülni a nyár
    1 X Original price was: 7.40€.Current price is: 5.92€. = 5.92
    Fizika ​példatár
    1 X 2.16 = 2.16
    Jegyzettömb nagy (117 x 162 mm)
    1 X Original price was: 2.00€.Current price is: 1.60€. = 1.60
    JÉZUS meggyógyítja a bénát
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 5.36€. = 5.36
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Család és iskola - antikvár
    1 X 1.07 = 1.07
    A világmegváltás hajnalpírja
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 3.04€. = 3.04
    A magányosság ösvénye
    1 X 6.30 = 6.30
    Hűtőmágnes (6x4,5 cm)
    2 X 1.00 = 2.00
    Az anyaság jutalma
    2 X 1.80 = 3.60
    Igés kártya
    1 X 0.10 = 0.10
    Előhang
    1 X Original price was: 7.50€.Current price is: 6.00€. = 6.00
    Eszter ​hazamegy - antikvár
    1 X 1.60 = 1.60
    Igés kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Úgy döntöttem, megbocsátok...
    1 X 6.15 = 6.15
    Boldogság és hűség egy életen át
    1 X Original price was: 4.80€.Current price is: 3.36€. = 3.36
    Nyílt gyermek képeslapok
    3 X 0.20 = 0.60
    Találj örömöt a Bibliában!
    1 X 2.80 = 2.80
    A szentírás néhány igazságának rövid magyarázata
    1 X Original price was: 2.50€.Current price is: 2.00€. = 2.00