Oldal kiválasztása

Kis Dorrit (Dickens Károly)

Részlet a könyvből:

A Marshalsea apja.

Száz évvel ezelőtt alig pár háznyi távolságra a Szent-György templomtól, a Southwark negyedben, a délnek futó út baloldalán ott állt a Marshalsea fogház. Akkor sok éve állott már ott és azután is ott maradt még egy pár esztendeig, de ma már eltűnt, és a világ nem vesztett semmit vele. Hosszúkás négyszög volt barokk-stílusban és piszkos pavilonokból állott, melyek háttal egymásnak épültek, úgy, hogy a házak között nem volt szabad tér. Keskeny kövezett udvar vette körül az egész háztömböt és magas falak szegték be, melyeknek teteje hegyes vasszögekkel volt teletűzdelve. Szűk és kicsiny fogház volt ez az adósok számára.
Sok idővel ennek az elbeszélésnek a kezdete előtt egy adóst hoztak a Marshalseabe.
Akkoriban nagyon szeretetreméltó és nagyon gyámoltalan középkorú úriember volt, aki csakhamar megint ki akart szabadulni. Természetes, hogy csakhamar ki akart szabadulni: mert a Marshalsea kapuja nem zárult be még soha olyan adós mögött, aki bizonyos nem lett volna hamaros kiszabadulásában. Egy kis kézitáskát hozott magával és nem tudta, vájjon érdemes-e kicsomagolni ; hiszen annyira bizonyos volt benne, – mint a többiek valamennyien, mondotta a kapus, hogy hamarosan ki fog megint szabadulni.
Félénk, puha ember volt ; meglehetősen csinos, bár egy kissé nőiesen csinos külsejű : lágy hangú, fürtös hajú és tétova kezű ~ az ujjain akkoriban gyűrűk voltak – s a kezei a börtönnel való megismerkedésének első félórájában jó százszor kaptak oda idegesen remegő ajkához. Főgondja a felesége volt.

Az ifjúság számára átdolgozta Mikes Lajos. Franklin-Társulat kiadása, 1918. Első kiadás. 368 oldal.

Az eredeti angol kiadás válogatott képeivel.

5.80

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: vd-17-kdo Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
121
    121
    Kosár
    101 Bibliai fejtörő
    1 X Original price was: 4.70€.Current price is: 4.30€. = 4.30
    Izráel és a Messiás
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Karácsony, a szeretet nagy csodája
    1 X 5.10 = 5.10
    Km.15. - A sikeres élet titka
    1 X 1.30 = 1.30
    Virágos bibliai könyvjelzők
    1 X 0.15 = 0.15
    Keresztyén házasság
    1 X Original price was: 2.40€.Current price is: 2.10€. = 2.10
    Küldetésben
    1 X Original price was: 1.20€.Current price is: 0.96€. = 0.96
    Elkerülhető betegségek
    1 X Original price was: 10.10€.Current price is: 8.08€. = 8.08
    Béni a büdösbogár táborba megy
    1 X 4.00 = 4.00
    The Message of Jeremiah - antikvár
    1 X 3.00 = 3.00
    Kelj fel!
    1 X 1.30 = 1.30
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    A keresztyénség meghatározása
    1 X Original price was: 1.30€.Current price is: 0.91€. = 0.91
    Én és az én házam népe
    1 X 1.70 = 1.70
    Képes kis Biblia
    1 X 3.92 = 3.92
    Click 'n Catch labakilövő játék
    1 X 2.90 = 2.90
    A hörcsögöd
    1 X Original price was: 4.65€.Current price is: 2.28€. = 2.28
    2024 kártyanaptár
    1 X 0.15 = 0.15
    Oszd meg és barátkozz!
    1 X 4.00 = 4.00
    Parázsló ősz
    1 X Original price was: 10.80€.Current price is: 8.64€. = 8.64
    Az Ő nyomdokain
    1 X 4.20 = 4.20
    Nem ütik a vőfélyt agyon!
    1 X Original price was: 7.10€.Current price is: 3.48€. = 3.48
    Egyházszemléletünk reformációja...
    1 X Original price was: 1.52€.Current price is: 1.21€. = 1.21
    Helytartó
    Guribari, papírpásztor - papírcsomag Gurigami munkafüzet 1. melléklete
    2 X Original price was: 2.82€.Current price is: 1.97€. = 3.94
    A mennyei ember
    1 X 6.40 = 6.40
    Az észtől a hitig (Werner Gitt)
    1 X 0.01 = 0.01
    Krisztus vagy szombatnap?
    1 X 0.01 = 0.01
    Rólunk van szó
    1 X 1.30 = 1.30
    Biztos, akár a méreg - képregény (Paul White)
    1 X Original price was: 1.11€.Current price is: 1.00€. = 1.00
    Kresz-teszt - társasjáték
    1 X 4.99 = 4.99
    Teremtés színezős kártyák
    1 X 1.80 = 1.80
    képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Süt a nap – Életem /s
    2 X 13.30 = 26.60
    Találd ki? - társasjáték
    1 X 25.50 = 25.50
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Bibliai üdvtörténet a modern Izraelben
    2 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 5.32
    Matrica (matt)
    2 X 0.40 = 0.80
    Isten kegyelme az életünkben
    1 X 0.01 = 0.01
    Kiút a depresszióból
    1 X 5.10 = 5.10
    Matrika, anyakönyv
    1 X 62.00 = 62.00
    Karkötő
    1 X 3.50 = 3.50
    A nyáj és pásztora
    1 X Original price was: 6.50€.Current price is: 5.80€. = 5.80
    Az az egy
    1 X Original price was: 6.30€.Current price is: 5.04€. = 5.04
    Kezd őszülni a nyár
    1 X Original price was: 7.40€.Current price is: 5.92€. = 5.92
    Élni a Lélekből - Jézus művének folytatása
    1 X Original price was: 3.30€.Current price is: 2.64€. = 2.64
    Halas matrica
    1 X 0.25 = 0.25
    Cakkos szélű bibliai könyvjelzők
    1 X 0.20 = 0.20
    Receptek a szabadból
    1 X Original price was: 3.03€.Current price is: 1.48€. = 1.48
    Mini grafikás könyvjelzők
    1 X 0.10 = 0.10
    Az ölelés
    1 X Original price was: 6.60€.Current price is: 5.28€. = 5.28
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Öröktől fogva mindörökké
    1 X Original price was: 1.30€.Current price is: 0.91€. = 0.91
    Igés lap keretben
    1 X 2.00 = 2.00
    Kiégett hívő élet
    1 X 5.35 = 5.35
    A négyküllős kerék
    1 X 7.60 = 7.60
    Csodálatos országban
    1 X Original price was: 3.00€.Current price is: 2.40€. = 2.40
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Kulcstartó
    1 X 1.40 = 1.40
    Globalizáció és európai integráció
    1 X Original price was: 1.35€.Current price is: 0.94€. = 0.94
    Amit a Bibliáról mindenkinek tudni kell
    1 X Original price was: 1.20€.Current price is: 0.96€. = 0.96
    Fabiola
    1 X Original price was: 3.10€.Current price is: 2.48€. = 2.48
    Rummikub original társasjáték
    1 X 22.79 = 22.79
    VEĎ NÁS, PANE JEŽIŠU!
    1 X Original price was: 3.30€.Current price is: 2.64€. = 2.64
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Jehova tanúi
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 1.96€. = 1.96
    Nyílt gyermek képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Presbiteri oklevél
    1 X 1.00 = 1.00
    Matrica (1520) Közel van...
    1 X 0.50 = 0.50
    Kresťanské manželstvo
    1 X Original price was: 5.70€.Current price is: 4.56€. = 4.56
    Isten szereti az anyukákat is
    1 X 11.80 = 11.80
    Új Auróra - anitkvár
    1 X 2.00 = 2.00
    Vallás palást - CD
    1 X Original price was: 10.90€.Current price is: 8.72€. = 8.72
    Biztos pont
    1 X 1.24 = 1.24
    Hűtőmágnes - Dicsérjétek...
    1 X 1.20 = 1.20
    Példabeszédek könyve
    1 X 2.66 = 2.66
    Egy csipet józan íz
    1 X Original price was: 8.92€.Current price is: 4.37€. = 4.37
    Rakéta ügyességi társasjáték
    1 X 5.70 = 5.70
    Nyilak az erős kezében
    1 X Original price was: 2.50€.Current price is: 2.30€. = 2.30
    Ama kegyelemnek mennyei harmatja
    1 X Original price was: 3.50€.Current price is: 2.80€. = 2.80
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    1 X 0.20 = 0.20
    Egybeszerkesztve
    1 X 4.20 = 4.20
    Irodalom 6.
    1 X 2.05 = 2.05
    Kossuth papja
    1 X 5.95 = 5.95
    A megkoronázott Krisztus
    1 X Original price was: 2.20€.Current price is: 1.54€. = 1.54
    Nagytakarítás
    1 X 1.30 = 1.30
    Dönts okosan! társasjáték
    1 X 16.38 = 16.38
    Találd ki, mit eszik!
    1 X 4.31 = 4.31
    Örömhír sasszárnyon
    1 X 2.70 = 2.70
    Szent Ámulással
    1 X 3.10 = 3.10
    Magyar Egyháztörténet
    1 X Original price was: 3.40€.Current price is: 2.72€. = 2.72
    Két percben
    1 X 10.60 = 10.60
    Family magazin 2024/1
    1 X 4.10 = 4.10
    2022 Élet
    1 X Original price was: 1.40€.Current price is: 0.70€. = 0.70
    Református énekeskönyv, középméret (világoskék, mintás)
    1 X Original price was: 11.80€.Current price is: 11.54€. = 11.54
    Bibliai családok - antikvár
    1 X 1.90 = 1.90
    Virágos bibliai könyvjelzők
    1 X 0.15 = 0.15