Oldal kiválasztása

Ellentmondások a Bibliában?

A Bibliában található ellentmondások témája mindig is foglalkoztatta az embereket. Már az ókorban is voltak olyanok, akik feladatuknak tekintették, hogy hibákat kutassanak fel a Szentírásban. Ez a kutatás – úgy tűnik – máig sem ért véget. Ezt bizonyítja az is, hogy az interneten számtalan honlap sorol fel olyan ellentmondásokat, amelyek állítólag a Bibliában találhatók.
Ez a könyv utánajár ezeknek a kritikus kérdéseknek. A Biblia szövegét pontosan és összefüggéseiben vizsgálja, figyelembe veszi az eredeti héber és görög szöveget is. Az olvasó előtt egyértelművé válik: a Biblia hiteles és méltó a bizalomra. A sok, állítólagos ellentmondást gyorsan el lehet oszlatni, miközben az is kiderül róluk, hogy a Szentírás isteni ihletettségének szép bizonyítékául szolgálnak.
Ez a könyv nagyszerű segítség lehet a kételkedőknek és azoknak, akik nekik segíteni szeretnének. Ezenkívül azoknak is, akik Isten Igéjét szeretik, és keresik a magyarázatot az ún. nehéz igehelyekre.
Az Úr Jézus mondta: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Máté 24,35).

Jellemzők
Termék típus:
Könyv
Szerző:
Stefan Drüeke
Szerző 2:
Arend Remmers
Kiadó:
Evangéliumi Kiadó
ISBN:
978-615-5624-39-1
EAN kód:
9786155624353
Kötés típusa:
Kartonált puhatáblás
Méret:
14 x 19,5 cm
Terjedelem:
182 oldal
Kiadás éve:
2018

5.60

Az elmúlt 30 nap ára megegyezik a jelenlegivel.

1 készleten

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe