A Danaida – antikvár
Szabó Magda: A Danaida
“A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a minta értékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget.
Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek. Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbelépnie. Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életébõl megmenthető. Az elvarázsolt királylány sose figyelt jól, mire feleszmélt, problémáin és személyén átlépett a történelem, amin még módosíthat, tárgyilagos, holdverte frázis, se indulat nem perzsel, se kétségbeesés, nem a nap süt, csak a hold.
Ebben a regényben két későbbi regény jelzi valamikori születését, a még irónia nélküli antik világ ábrázolása és Melinda személyében az öregek világát nem vállaló ifjúság könyve, a leendő Mózes I. 22. Szerettem írni, vonzott az ábrázolható alakok sokfélesége, Anyuci, a sunyi, Somos Aranka, a tisztaság megszállottja, Nóra és persze Elek is, aki gondosan mérlegel ötvenhatban s az utca helyett az otthon biztonságát választja, mert nem érdemes dönteni szerinte, míg a dolgok véget nem érnek. Legnagyobb kedvvel persze Melindát formáltam, riasztó fekete anyja fehér negatívját. Formául a hatvanas évek állandó tennivalóját, a folytonos „írjuk meg az életrajzunkat”-kötelezettséget választottam, maga a regény egy fejezetenkénti mottósor, szétkaszabolva, ha az olvasó összeolvassa, megdöbben, mert Katalin minden az életrajzban írt szava igaz, éppen csak nem ez volt a valódi élete, mert arra, ami a valódi élete valakinek, részint nincs füle a kérdezõnek, részint nincs fogalmazásbeli megoldás. Minden ember titok. Minden titok titok. Az író mestersége valahol szakrális, még önmaga számára is elemezhetetlen. Mikor befejeztem, kinéztem a minden munkámat végigfigyelő lombok közé, és eltûnõdtem rajta, ad-e Isten új munkára erőt még, hogy megírhassam ezentúl is, amit észrevettem és amit az emberekről és az emberi szenvedélyekről megtanultam.” Szabó Magda
1.50€
1 készleten
A Danaida – antikvár
Szabó Magda: A Danaida
“A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a minta értékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget.
Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek. Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbelépnie. Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életébõl megmenthető. Az elvarázsolt királylány sose figyelt jól, mire feleszmélt, problémáin és személyén átlépett a történelem, amin még módosíthat, tárgyilagos, holdverte frázis, se indulat nem perzsel, se kétségbeesés, nem a nap süt, csak a hold.
Ebben a regényben két későbbi regény jelzi valamikori születését, a még irónia nélküli antik világ ábrázolása és Melinda személyében az öregek világát nem vállaló ifjúság könyve, a leendő Mózes I. 22. Szerettem írni, vonzott az ábrázolható alakok sokfélesége, Anyuci, a sunyi, Somos Aranka, a tisztaság megszállottja, Nóra és persze Elek is, aki gondosan mérlegel ötvenhatban s az utca helyett az otthon biztonságát választja, mert nem érdemes dönteni szerinte, míg a dolgok véget nem érnek. Legnagyobb kedvvel persze Melindát formáltam, riasztó fekete anyja fehér negatívját. Formául a hatvanas évek állandó tennivalóját, a folytonos „írjuk meg az életrajzunkat”-kötelezettséget választottam, maga a regény egy fejezetenkénti mottósor, szétkaszabolva, ha az olvasó összeolvassa, megdöbben, mert Katalin minden az életrajzban írt szava igaz, éppen csak nem ez volt a valódi élete, mert arra, ami a valódi élete valakinek, részint nincs füle a kérdezõnek, részint nincs fogalmazásbeli megoldás. Minden ember titok. Minden titok titok. Az író mestersége valahol szakrális, még önmaga számára is elemezhetetlen. Mikor befejeztem, kinéztem a minden munkámat végigfigyelő lombok közé, és eltûnõdtem rajta, ad-e Isten új munkára erőt még, hogy megírhassam ezentúl is, amit észrevettem és amit az emberekről és az emberi szenvedélyekről megtanultam.” Szabó Magda
