Oldal kiválasztása

Szívrázó

Hogy kicsoda füller tímea? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismer, mert a Tolna megyei Tengelicen igen jól beleolvadok a környezetembe. Többnyire kötényben lát a családom, orgona mellett a gyülekezetem, hátizsákos, gitáros utazó tanárként a diákjaim, ugrálva és énekelve az ovis hittanosok. Akkor sem látszom különösebben érdekesnek, ha Down-szindrómás vagy autista barátaimmal mesélek vagy énekelek, gyerekeimmel sétálok vagy biciklizek.

De ez a könyv most éppen azt mutatja be, hogy írogatok is. Ez az egyik kedvenc tevékenységem. Ajándék nekem, mert feloldódhatok benne, és azoknak, akik elolvassák, és velem együtt szövik tovább a történeteket.

Üdvözlöm tehát a Szívrázó kötetben az olvasót! Isten hozott – össze bennünket!

A szerző első könyve, a két kiadásban is megjelent Tócsatükörben sokak kedves olvasmánya lett. Aki annak az írásait megkedvelte, az szívesen fogja forgatni e gyűjteményt is. Olvasható benne az elmúlt öt évben az Evangélikus Életben napvilágot látott Füller Tímea-írások java, van, amelyik a Family magazin hasábjairól lehet ismerős, a novellák, tárcák mintegy fele azonban friss, a Szívrázó számára készült.

Alcím:
Novellák, tárcák
Szerző(k):
Füller Tímea
Szerkesztette:
Dobsonyi Sándor
Kiadó:
Luther Kiadó
Kiadási év:
2019
ISBN
978-963-380-156-7
Könyvkötés:
keménytáblás védőborítóval
Oldalszám:
220 oldal
Formátum:
vágott A/5
Méret:
120×182 mm
Súly:
300 g

7.20

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: LUT-43-A4 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
42
    42
    Kosár
    Kulcstartó - Hűséges az Isten...
    1 X 1.00 = 1.00
    Gyermekversek – Túrmezei Erzsébet
    1 X 14.80 = 14.80
    Matrica (matt)
    1 X 0.40 = 0.40
    A legnagyobb gazdagság
    1 X 0.70 = 0.70
    Igés hűtőmágnes - négyzetes
    1 X 1.20 = 1.20
    William Wilberforce
    1 X 3.75 = 3.75
    Karácsonyi emlékek
    1 X 8.00 = 8.00
    Idős szüleink gondozása
    1 X Original price was: 7.20€.Current price is: 7.00€. = 7.00
    Dísztáska - Az Úr hűséggel...
    1 X 1.20 = 1.20
    Fizika ​példatár
    1 X 2.16 = 2.16
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Eltévedt méhecske
    1 X 2.90 = 2.90
    Az igazság nyomában - képregény
    1 X 3.50 = 3.50
    Leírhatatlan
    1 X 17.70 = 17.70
    Az elátkozott udvarház
    1 X 2.50 = 2.50
    A keskeny úton
    2 X 10.90 = 21.80
    Példabeszédek könyve
    1 X 2.66 = 2.66
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Hitvallásismeret
    1 X Original price was: 4.10€.Current price is: 3.70€. = 3.70
    Gyülekezet a központban
    1 X Original price was: 16.70€.Current price is: 13.36€. = 13.36
    Virágos bibliai könyvjelzők
    2 X 0.15 = 0.30
    USB-elosztós médiaállvány
    1 X 3.60 = 3.60
    Igés vászontáska - rózsaszín
    1 X 3.99 = 3.99
    Énekek éneke
    1 X Original price was: 6.50€.Current price is: 5.20€. = 5.20
    Igés Kártya - Gyógyulj meg!
    1 X 0.10 = 0.10
    Az anyaság jutalma
    1 X 1.80 = 1.80
    Gyöngyszemek az elfekvőben
    1 X 1.20 = 1.20