Oldal kiválasztása

Népszámlálás – antikvár

Gerlei József: Népszámlálás

Gerlei ​József egy tragédiába torkolló szerelem történetét írta meg, melynek hátterében egy szinte szociográfiai pontosságú falukép bontakozik ki a második világháborút közvetlen megelőző időszakban.
A regény főhőse, Dániel pesti fiú, szemben áll a világgal, a negyvenes évek elejének társadalmával, de magányos lázadásából és tiltakozásából csak arra telik, hogy végrehajtsa tulajdon kis exodusát: érettségi után elhagyja Pestet, s házitanítói állást vállal egy mátraaljai kis faluban; egy nagy esemény kellős közepébe csöppen, mely a helyi intelligenciát lázban tartja: a népszámlálásba.
Itt szövődik szerelmi regénye Ildikóval, az új tanítónővel, aki a maga riadt tapasztalatlanságában, tisztaságában, az igazgató-tanító ádáz szerelmi ostromai elől menekülve, testestül-lelkestül rábízza magát Dánielre. Ő azonban maga is éretlenül, kialakulatlanul és tanácstalanul áll szemben a rászakadt felelősséggel. Élete első, önálló lépései – a csüggesztő jövővízióval, a háború, a frontkatonaság rémével – éppolyan tétovák és bizonytalanok, mint kora ifjúságáé.
A főhős passzivitása, sodródása jelképesen előrevetíti ebben a regényben a nagy nemzeti tragédia árnyát is: a magyar ifjúság „megszámláltattál és híjával találtattál” cselekvés- és döntésképtelenségét.
Van-e ebből az állapotból feltámadás? – ez a regény végső, válaszra váró kérdése.

1.50

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: VD-14 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
44
    44
    Kosár
    A jéghegy és a dűne
    1 X Original price was: 4.30€.Current price is: 3.44€. = 3.44
    Nyílt képeslapok barna színnel
    2 X Original price was: 0.20€.Current price is: 0.15€. = 0.30
    Egy kegyes kétbalkezes naplója
    1 X Original price was: 7.60€.Current price is: 6.80€. = 6.80
    Igés kártya
    1 X 0.10 = 0.10
    Jöjj, ha szomjazol
    1 X 7.00 = 7.00
    Ösvényem világossága
    1 X 8.70 = 8.70
    Testvéreimért áldlak
    1 X 3.34 = 3.34
    Egy csónakban Jézussal
    1 X 1.30 = 1.30
    Az élet nem rólam szól
    1 X 7.10 = 7.10
    Könyvjelző
    1 X 0.15 = 0.15
    Bogárkák
    1 X 7.00 = 7.00
    Zöld orr
    1 X 6.10 = 6.10
    Ne pazarold az életed!
    1 X 11.20 = 11.20
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Igés hűtőmágnes (5,3 x 6,8 cm)
    2 X 1.30 = 2.60
    Quiz 1000 társasjáték
    1 X 9.86 = 9.86
    Kitűző, hal, ezüst
    1 X 2.90 = 2.90
    Tommy Joe - A csapdaállító barátja (Heidi Ulrich)
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 6.10€. = 6.10
    Semmi felől ne aggódj
    1 X 7.10 = 7.10
    Isten műhelyében (Carl Eichhorn)
    1 X Original price was: 8.70€.Current price is: 8.50€. = 8.50
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Jób csodálatos beszámolója
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Isten mémjei
    1 X 6.00 = 6.00
    Béküljünk ki! ...de hogyan?
    1 X 7.00 = 7.00
    Matrika, anyakönyv
    1 X 62.00 = 62.00
    2024 Chlieb náš každodenný
    1 X Original price was: 5.50€.Current price is: 5.22€. = 5.22
    Gondolatok a hegyi beszédről
    2 X Original price was: 3.20€.Current price is: 2.24€. = 4.48
    Füst
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 5.36€. = 5.36
    Dísztáska - Az Úr hűséggel...
    1 X 1.20 = 1.20
    Borítékos képeslap esküvőre
    1 X 0.70 = 0.70
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Fokhagyma ​a gyógyító csoda
    1 X 1.04 = 1.04