Oldal kiválasztása

Füstös képek

A Füstös képek címen ismertté vált, a “cigány világot” belülről bemutató regény ma már fogalommá vált a cigányságot kutató szakemberek körében. 1975-ben, a regény első kiadásának megjelenésekor sokkolta a cigány és nem cigány olvasókat egyaránt. A művet később még 19 országban adták ki. Az író a cigány próza megteremtője, és nem riadok vissza kimondani, hogy Lakatos Menyhért regénye a magyarországi cigányság “Száz év magánya”. A nyolcszáz éve Európában élő cigányság életének ábrázolása szépirodalmi teljesítmény, írói bravúr, egy eddig ismeretlen világ belső viszonyait feltáró írásmű. Egyszerre mindegyik, de leginkább korrajz. A Füstös képek a cigányok vad és mégis emberi viszonyainak, kapcsolatainak bonyolult összessége. A “magamat jöttem megmutatni, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak” kitárulás szándékával a világ felé. Emlékszem, amikor összeültünk páran tenyérnyi albérleti szobájában, hogy felolvasson készülő regényéből. Megkért, írjak mottót regénye elé, én meg nem tudtam, mi az a mottó. Elvette táskámban lapuló verseimet, és kiválasztott egyet. “Ez a mottó”, mondta, és kézirata elé illesztette. Vidámak, élcelődők, hangosak, kibírhatatlanok voltunk. Később, ahogy az írás haladt előre, egyre mélyebbre hatolva a “cigány világ” bugyraiba, egyre inkább rátapintott életünk valamely szegmensére, kezdtünk önmagunkra, családtagjainkra, rokonainkra ismerni, és egyre csendesebbek lettünk. Elcsendesedtünk, mert ráismertünk múltunkra, a mi világunk rejtett dimenzióira. Szinte ma is hallom Menyhért keserű iróniáját, legtöbbször öniróniáját. Megmutatta, hogy érző, gondolkodó, hús-vér emberek vagyunk, akik idetartozunk, ez a hazánk, hisz ebből a földből nőttünk ki mi is. A barátról, az alkotótársról, a tanítómesterről, a művészről, a magyarországi cigány irodalom fundamentumáról, az első tudatossággal gondolkodó cigány emberről nehéz múlt időben beszélni. Lakatos Menyhért nekem ma is jelen van, igaz, lassan halványul a kép, de egyre közelebb kerülünk egymáshoz a transzcendens világ árokpartján, ahol együtt tépkedjük a selymes virágszirmokat, mint egykor a Virágárok utcában, ahol megszületett a Füstös képek. -(Choli Daróczi József)

-20%

Original price was: 8.50€.Current price is: 6.80€.

3 készleten

3 készleten

Cikkszám: WES-18-V7 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
44
    44
    Kosár
    A jéghegy és a dűne
    1 X Original price was: 4.30€.Current price is: 3.44€. = 3.44
    Nyílt képeslapok barna színnel
    2 X Original price was: 0.20€.Current price is: 0.15€. = 0.30
    Egy kegyes kétbalkezes naplója
    1 X Original price was: 7.60€.Current price is: 6.80€. = 6.80
    Igés kártya
    1 X 0.10 = 0.10
    Jöjj, ha szomjazol
    1 X 7.00 = 7.00
    Ösvényem világossága
    1 X 8.70 = 8.70
    Testvéreimért áldlak
    1 X 3.34 = 3.34
    Egy csónakban Jézussal
    1 X 1.30 = 1.30
    Az élet nem rólam szól
    1 X 7.10 = 7.10
    Könyvjelző
    1 X 0.15 = 0.15
    Bogárkák
    1 X 7.00 = 7.00
    Zöld orr
    1 X 6.10 = 6.10
    Ne pazarold az életed!
    1 X 11.20 = 11.20
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Igés hűtőmágnes (5,3 x 6,8 cm)
    2 X 1.30 = 2.60
    Quiz 1000 társasjáték
    1 X 9.86 = 9.86
    Kitűző, hal, ezüst
    1 X 2.90 = 2.90
    Tommy Joe - A csapdaállító barátja (Heidi Ulrich)
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 6.10€. = 6.10
    Semmi felől ne aggódj
    1 X 7.10 = 7.10
    Isten műhelyében (Carl Eichhorn)
    1 X Original price was: 8.70€.Current price is: 8.50€. = 8.50
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Jób csodálatos beszámolója
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Isten mémjei
    1 X 6.00 = 6.00
    Béküljünk ki! ...de hogyan?
    1 X 7.00 = 7.00
    Matrika, anyakönyv
    1 X 62.00 = 62.00
    2024 Chlieb náš každodenný
    1 X Original price was: 5.50€.Current price is: 5.22€. = 5.22
    Gondolatok a hegyi beszédről
    3 X Original price was: 3.20€.Current price is: 2.24€. = 6.72
    Füst
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 5.36€. = 5.36
    Dísztáska - Az Úr hűséggel...
    1 X 1.20 = 1.20
    Borítékos képeslap esküvőre
    1 X 0.70 = 0.70
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Fokhagyma ​a gyógyító csoda
    1 X 1.04 = 1.04