Oldal kiválasztása

Annak -azaz Jézus Krisztusnak- növekedni kell, nékem pedig alászállnom. Jn 3,30 Hadd mondjak egy mai példázatot. Miért is ne mondhatnék, hiszen Jézus Krisztus is példázatokban beszélt kora embereinek képeiben és megtörténhető, vagy meg is történt történeteivel vitte közelebb igazságait. És akinek volt füle kihallotta a példázataikból a lényeget. Nos, hogy megtörtént-e vagy sem nem is fontos.

Élt egy ifjú név szerint János, aki igen tanult ifjú volt a maga tudományában, de a Bibliát még soha nem olvasta. S mert igen nagy volt az ő tudománya kimehetett az angolok országába és ott, mert ott az a szokás, az éjjeli szekrényen talált egy Bibliát. S mert nem tudott elaludni, a nyelvet is gyakorolni akarta valami könnyű szöveggel, s mert János volt az ő neve, olvasni kezdte a János evangéliumát. Igen csak megpirkadt amikor az evangélium végére ért. És ott azt olvasta, hogy az ismét halászgató tanítványok közül János megpillantott a tó partján Jézust, és hogy Péter a vízbe ugrik, hogy kiússzék hozzá. A mi Jánosunk azt gondolta az ő szíve szerint, hogy most aztán megkapja ez a gyáván tagadó a magáét. S amikor azt olvasta, hogy Jézus egyebet sem kérdez Pétertől, háromszor is csak azt, hogy szereti-e igen megrendült és végkép nem jött álom a szemére. Amikor hazatért keresni kezdte azokat az embereket, akik Jézus tanítványai. És sorra járta a nagyon nagy város sokféle templomát, akik különböző módon nevezték magukat, de János csak a maga módján nevezte el őket. Repülő halnak, nyárfa levélnek, orvosság szedőnek, sírdogálónak, potyaivónak, templomozónak, napraforgónak, patakban kavicsnak, mert már az élő vízben voltak ugyan de belül szárazak maradtak. Rajongónak akiknek mindig minden csodálatos volt. Vetkőzőnek, aki a villamoson mondta el minden ő nagy bűnét, neki és mindenkinek. Zsebprófétának, aki a világ végével rémisztgette. Amikor nagyon szomorú volt már János és visszakívánkozott régi életébe, valaki beszélt neki az öreg emberről, akin meg sem látszik, hogy pap. S ezt nagy tisztességgel mondta volt róla s arra kérte Jánost, keresse még fel. És elmenvén felkereste. Az öreg ember, kicsi kertjében üldögélt, és figyelte a tavaszt. S amíg figyelt olyan volt az arca, mint a kisgyermeké, amikor csodát lát. És János elmondta az ő nagy szomorúságát. És akkor megkérdezte tőle az öreg ember mit szeret legszívesebben csinálni? János megvallotta, legszívesebben állatokat szeret filmezni, mert szereti a természetet. Akkor azt kérdezte az öreg ember. Ha magasan repülő madarat fényképez, hogyan tartja masináját? Fölfelé. Felelt neki János. És ha nyulat, rókát, hörcsögöket, sündisznót? kérdezte az öreg ember. Akkor lefelé válaszolta János. Amíg a legszárnyalóbb lényt kutattad lefelé tartottad a keresőd, ezért csak embereket láttál. Megbotránkoztál és elszomorodtál. Értem atyám felelte a fiatalember. De én önmagam miatt vagyok a legszomorúbb. Mindent elkövettem, hogy lerázzam régi bűneimet, s rossz szokásaimat és nem sikerült. Az öreg ember egy zsendülő almafát mutatott neki: Menj oda fiam és jól rázd meg. És János jól megrázta az almafácskát. Akkor ezt kérdezte tőle az öregember: Leráztál csak egy levelet is róla? Vagy almát? Hogyan rázhattam volna le bármit is felelte János, hiszen tavasz van. Frissek a levelei, és gyümölcse sincs még. Így igaz fiam. Mindennek rendelt ideje van. Eljön az idő, amikor magától jó gyümölcs érik rajta, és a régi leveleit elhullajtja. Az a jó, ami belülről indulva, magától történik.

Sokáig nagy csöndben ültek az öreg ember, és a fiatal. S akkor a fiatal azt mondta: Ezt is értem atyám, de mit tegyek én? Azt, amit a másik János tett. A keresztelő. Amikor találkozott Jézussal és így szólott: „Annak növekednie kell nekem pedig kisebbednem.” És akkor nagy jajdulással jajdult fel a fiatalember: Hiszen ez az ami sohasem sikerül! Kisebbednem, hogy ő növekedjék! Ismét nem figyelsz a rendre fiam. Nem így mondta János. Mert az a rend, hogy előbb a növekedés s azután a kisebbedés. Hagyd nyitva a lelked, hogy Lélektől, Jézust fogadj mint Mária, s ahogy növekedik benned Jézus lénye úgy hullatod el bűneidet és érlel életed jó gyümölcsöket. Nos újra kell kezdenünk a tanítványságunkat, de Jézusra irányítva lényünk keresőjét, és jól vigyázzunk a sorrendre is mert nem azért jön fel a nap hajnalonként, nem azért ragyog fel a világosság, mert lassan eltűnik a sötétség. Hanem azért tűnik el a sötétség, mert felragyog a világosság. Amilyen mértékben árad szét bennünk Jézus lénye, élete és Igéje, olyan mértékben tűnnek el régi bűneink, és terem életünk újat és jót. De mit tegyünk mi, kérdezzük a mai példázatbeli Jánossal. Újra és újra le kell tudnunk venni egymásról a szemünket, és jobban kell Rá figyelnünk. Fedezzük fel újra és újra: Jézus életformát hozott és nem új vallást alapított. Úgy együk meg a beszédét – Igéjét mint a mindennapi kenyerünket, hogy felszívódjék bennünk életté. Keressük azok közösségét, akik nem egymásra néznek, hanem egy irányba. Jézusra. Ő azt, ígérte, hogy ahol ketten vagy hárman együtt lesznek, és egy akaraton az Ő nevében, ott lesz velük.

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe