Oldal kiválasztása

Túrmezei összegyűjtött művei I-V. (5 kötet)

Túrmezei Erzsébet már az egyetemi évek alatt is a Fébé Leányköréhez tartozott. Ezt követően hallotta meg Isten szolgálatra hívó szavát, és lépett be a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületbe. Itt elvégezte a szükséges kurzusokat, majd 1941-ben diakonisszává avatták.

Már hatéves gyermekként verseket írt. Versei kezdetben a Fénysugár és a Kisharang című lapokban jelentek meg. A továbbiakban versei, műfordításai több kötetben is megjelentek, melyeket ő maga állított össze. Fordított finn, német és angol verseket, külön is megjelent egy német nyelvű verseskötete. Az utóbbi kötet verseit maga fordította, illetve eredetileg is maga írta. Baráti kapcsolat fűzte a híres finn költőnőhöz: Anna-Maija Raittilához. Ő fordította le Erzsébet testvér verseit finnre, melyek szintén önálló kötetben jelentek meg.

Részt vett az Evangélikus énekeskönyv szerkesztésében, melyben több mint száz ének szerzője, illetve fordítója.

Az ötkötetes életműkiadás tartalma:

I. Versek: Őszből tavaszba, Ének földrengéskor, Reméljetek velem!

II. Versek: Sürgess, tűnő nap!, Itt és most, Így leszel áldás, Emberré lettél, hogy ember legyek

III. Versek: Most élni küldetés, Csodát virágzik a jelen, Megtaláltam!

IV. Versek: Műfordítások

V. Prózai írások: Ragyogjatok, szép csillagok!, A vonat nem állt meg, Elbeszélések

EAN KÓD 9789638898708
ISBN 978-963-88987-0-8
KIADÁS ÉVE 2020
MÉRET A/5
KÖTÉS TÍPUSA Keménytáblás
TERJEDELEM 2120 oldal

60.40

Elfogyott

Elfogyott

Értesítsen, ha újra elérhető

Cikkszám: LUT-55-A3 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
33
    33
    Kosár
    Karkötő - I am...
    1 X 3.50 = 3.50
    Ama kegyelemnek mennyei harmatja
    1 X Original price was: 3.50€.Current price is: 2.80€. = 2.80
    Biblické putovanie (Slovenská verzia)
    1 X Original price was: 33.00€.Current price is: 26.40€. = 26.40
    Kezes-lábas Újszövetség
    1 X 17.90 = 17.90
    Gondolatok a férfiakról
    1 X 5.90 = 5.90
    Kelj fel!
    1 X 1.30 = 1.30
    Igés hűtőmágnes (5,3 x 6,8 cm)
    1 X 1.20 = 1.20
    Bibliai panoráma
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Kép keretben (40x30)
    1 X 11.00 = 11.00
    Alkoss szavakat! társasjáték
    1 X 7.55 = 7.55
    Dóra, gyere vissza
    1 X 2.50 = 2.50
    Keresztyén házasság
    1 X Original price was: 2.40€.Current price is: 2.10€. = 2.10
    Angol-magyar szótár
    1 X 9.00 = 9.00
    A keresztyén hit alapjainak tanulmányozása 1.
    1 X Original price was: 3.00€.Current price is: 2.10€. = 2.10
    Én és az én házam népe
    1 X 1.70 = 1.70
    Én soha nem hagy(ta)lak el
    1 X Original price was: 8.90€.Current price is: 7.12€. = 7.12
    Mágneses könyvjelző
    2 X 2.00 = 4.00
    Ki az én testvérem?
    1 X 4.30 = 4.30
    Virágos bibliai könyvjelzők
    1 X 0.15 = 0.15
    Felfolyó - CD
    1 X Original price was: 11.27€.Current price is: 7.88€. = 7.88
    Ime az ajtó előtt állok....
    1 X 3.80 = 3.80
    Rengeteg - CD
    1 X Original price was: 10.50€.Current price is: 7.35€. = 7.35
    Nagy kérdések – őszinte válaszok
    1 X Original price was: 7.60€.Current price is: 6.90€. = 6.90
    A szent sátor szimbólumai
    1 X 2.31 = 2.31
    A levegőbe fogtok beszélni?
    1 X Original price was: 2.00€.Current price is: 1.40€. = 1.40
    Psszt! Csak semmi feltűnés!
    1 X 8.30 = 8.30