Oldal kiválasztása

Színe-visszája – Böjti morzsák

„Egyszer azt mondta nekem, amikor egy szőttest készítettem, hogy ugye, milyen kusza a minta a hátulján, mennyire rendezetlennek tűnik, de a színéről nézve gyönyörű, és látszik a rend. Azt mondta, ilyen az élet. Aki szövi, ért hozzá…”

A kötetben nagyböjt minden napjára találunk egy-egy önvizsgálatra és empátiára késztető novellát, hol sírósat, hol nevetőset, de mindenféleképpen elgondolkodtatót.

Színe-visszája böjti morzsaszedegetésében megszólal az adventi Szívöltöztetésből ismert Réka és Anya, Papa és Dédike, folytatva a nemzedékek közötti párbeszédet a „böjtösebb” témákban is. Megjelenik még sok szereplő és nézőpont a jelenből és a múltból magunkra, egymásra és Istenre figyelő szándékkal. A kötet önvizsgálatra és empátiára késztető írásai mindennapi olvasmányunkká válhatnak akár nagyböjt idején, akár más, elmélyülésre szolgáló, lelki csendességet kívánó időszakban. Amikor szeretnénk megérteni, hogy életünk kusza „hátoldalának” mi lehet a mintázata Isten színe előtt.

A kötet Bódi Kati művészi grafikáival, keménykötésben került kiadásra.

Színe-visszája Ódor Fanna második kötete a Parakletos Könyvesház kiadásában.

ALCÍM Böjti morzsák
EAN KÓD 9786155772436
GRAFIKUS Bódi Kati
ILLUSZTRÁLTSÁG fekete-fehér grafikák
ISBN 978-615-5772-43-6
KIADÁS ÉVE 2024
KÖTÉS TÍPUSA Keménytáblás
MÉRET 110 x 180 mm
TERJEDELEM 144 oldal

14.80

2 készleten

HungarySlovakiaUkraine
49
    49
    Kosár
    A hitből való élet (Használt)
    2 X 2.66 = 5.32
    Hulló szikrák
    1 X Original price was: 10.20€.Current price is: 8.16€. = 8.16
    Borítékos képeslap
    1 X 1.20 = 1.20
    Nem mindenki...
    1 X 0.01 = 0.01
    Family 2022/4 (tél)
    1 X Original price was: 3.10€.Current price is: 2.49€. = 2.49
    Nyílt gyermek képeslapok
    2 X 0.20 = 0.40
    dr- Kiss Ferenc orvosprofesszor 96 prédikációja - cd
    1 X Original price was: 5.10€.Current price is: 4.08€. = 4.08
    Van nékem eledelem - 29.
    1 X 0.86 = 0.86
    Krisztus vagy én?
    1 X Original price was: 2.60€.Current price is: 1.82€. = 1.82
    Bibliai kardiológia
    1 X 4.60 = 4.60
    Isten különmegbízottai - antikvár
    1 X Original price was: 1.21€.Current price is: 0.85€. = 0.85
    Költői ​realizmus - antikvár
    1 X 0.68 = 0.68
    Ökumenikus esketési szertartások
    1 X 1.00 = 1.00
    A vak Bartimeus
    2 X 0.01 = 0.02
    Valóban bátrak
    1 X 12.00 = 12.00
    Egy kegyes kétbalkezes naplója
    1 X Original price was: 7.60€.Current price is: 6.80€. = 6.80
    Széles út - keskeny út (poszter)
    1 X 2.20 = 2.20
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Akinél a szív lecsendesül
    1 X 7.00 = 7.00
    Öröknaptár
    1 X 5.00 = 5.00
    A tudás háza társasjáték
    1 X 5.90 = 5.90
    Jelek a mindenségből
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Kincs a cserépedényben
    1 X 3.31 = 3.31
    Isten kijelenti magát
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 2.24€. = 2.24
    Mindig velem – 139. zsoltár
    1 X 12.10 = 12.10
    Úrvacsora pohár (50 db)
    1 X 5.00 = 5.00
    Túl életen és halálon
    1 X 3.35 = 3.35
    Bőr kulcstartó - címer
    1 X Original price was: 1.70€.Current price is: 1.36€. = 1.36
    Egybeszerkesztve
    1 X 4.20 = 4.20
    Gyöngyszemek az elfekvőben
    1 X 1.20 = 1.20
    Ítélet - DVD
    1 X 5.00 = 5.00
    Ki az én testvérem?
    1 X 4.30 = 4.30
    Miért Istent vádoljuk?
    1 X 0.01 = 0.01
    Halas matrica
    1 X 0.25 = 0.25
    Krisztus mindenek felett - cd
    1 X Original price was: 5.10€.Current price is: 4.08€. = 4.08
    A keskeny úton
    1 X 10.90 = 10.90