Oldal kiválasztása

Lichtenstein rabbi útja

Lichtenstein Izsák a modern kori messiási zsidó mozgalmak előfutára; megtestesítője annak, hogy Jézus Krisztus egy zsidó rabbi szívét is meg tudja ragadni.
1825-ben született Szenicén, a mai Szlovákia területén. Már kilencéves korában elhagyta otthonát, hogy vándor-talmudtanuló, majd később rabbinövendék legyen. Diplomáját húszéves kora előtt megkapta, ezt követően Tápiószelére került, ott szolgált kerületi rabbiként több mint 35 évig. Az ifjúkorában kapott Újszövetség, melyet akkor még határozottan elutasított, évtizedekkel később a tiszaeszlári vérvád kapcsán került a kezébe. Mivel korábban nem ismerte a különbséget a névleges és a valódi keresztyének között, az antiszemitizmus falat emelt közé és az Újszövetség közé. A zsidókat védő keresztyének azonban új irányba terelték gondolkodását.

A tanulmány az újabb kutatások és az elmúlt években megjelent, illetve fellelt források felhasználásával mutatja be a rabbival kapcsolatos elérhető információkat.

Tömeg 0,109 kg
Méretek 18,3 × 12,4 × 0,6 cm
Szerző Tóth Gergely
ISBN 9786156209436
Oldalszám 104

4.60

4 készleten

HungarySlovakiaUkraine
58
    58
    Kosár
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Akik idejében szóltak! - 0
    1 X 0.88 = 0.88
    Isten különmegbízottai - antikvár
    1 X Original price was: 1.21€.Current price is: 0.85€. = 0.85
    Vár Atyád szeretete
    1 X 2.00 = 2.00
    Studd T. Károly
    1 X 1.42 = 1.42
    Hátra arc
    1 X Original price was: 6.60€.Current price is: 5.28€. = 5.28
    Choroby, ktorým sa dá vyhnúť (2. vydanie)
    1 X Original price was: 11.20€.Current price is: 8.96€. = 8.96
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Onézimusz - kiút a szolgaságból
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Képeslap - Születésnap - 04
    1 X 0.25 = 0.25
    Gyöngyszemek az elfekvőben
    1 X 1.20 = 1.20
    A szenvedélyes MAMI
    1 X Original price was: 10.00€.Current price is: 8.00€. = 8.00
    Ki mit tud? társasjáték
    1 X 8.70 = 8.70
    Isten kijelenti magát
    2 X Original price was: 2.80€.Current price is: 2.24€. = 4.48
    A 3 messiási csoda
    2 X Original price was: 1.00€.Current price is: 0.70€. = 1.40
    Így keletkezett a keresztyénség
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 1.96€. = 1.96
    Oszd meg és barátkozz!
    2 X 4.00 = 8.00
    Jehova tanúi
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 1.96€. = 1.96
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Mit csinálunk karácsonykor?
    1 X 13.20 = 13.20
    Az élet könyve
    1 X 1.68 = 1.68
    Kutassátok az írásokat II.
    1 X 1.80 = 1.80
    Psszt! Csak semmi feltűnés!
    1 X 8.30 = 8.30
    Zümi a neveletlen méhecske
    1 X 4.00 = 4.00
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Nyílt képeslapok barna színnel
    1 X Original price was: 0.20€.Current price is: 0.15€. = 0.15
    Küldetésben - antikvár
    1 X 0.84 = 0.84
    Képeslap (Szeret az Úr...)
    1 X 0.20 = 0.20
    Biblia, revideált új fordítás, nagy méretű, keménytáblás (új, sérült, karcos borító)
    1 X Original price was: 30.20€.Current price is: 21.14€. = 21.14
    Boldogság és hűség egy életen át
    1 X Original price was: 4.80€.Current price is: 3.36€. = 3.36
    Biblia magyarázó jegyzetekkel
    1 X 54.40 = 54.40
    Az egészen más
    1 X 1.30 = 1.30
    A hitélet gyermekbetegségei
    1 X 2.30 = 2.30
    Eszközök a Megváltó kezében
    1 X 10.60 = 10.60
    Szólóban
    1 X 9.50 = 9.50
    A Szent háború
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 3.04€. = 3.04
    Matrica (matt)
    1 X 0.40 = 0.40
    A nyugalom konyhája
    1 X Original price was: 3.03€.Current price is: 1.48€. = 1.48
    Kisméretű énekeskönyv
    1 X 3.80 = 3.80
    Fején a szöget! 3
    1 X 11.90 = 11.90
    Igés kártya
    1 X 0.10 = 0.10
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Én és az én házam népe
    1 X 1.70 = 1.70
    Helytartó
    Guribari, papírpásztor - papírcsomag Gurigami munkafüzet 1. melléklete
    1 X Original price was: 2.82€.Current price is: 1.97€. = 1.97
    Isten-tér
    1 X 5.20 = 5.20