fbpx

KÁLDI-NEOVULGÁTA BIBLIA zsebbiblia

19 x 12 cm, bordó, kék, zöld kötésben.A megrendelésnél kérem jelezze a rendelési megjegyzésben, hogy melyik színben kéri a Bibliát. Amennyiben ránk bízza a választást, nem kell semmit sem tennie.

Kiadó: SZENT JEROMOS KATOLIKUS BIBLIATÁRSULAT

A Káldi-Neovulgáta bibliafordítás

A Szent Jeromos Bibliatársulat gondozásában megjelent új magyar Bibliának a kis formátum és az olcsóság mellett jelentős tartalmi értékei is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy az ún. Neovulgáta szövegét követi. Az alábbiakban röviden ismertetjük a Vulgáta és a Neovulgáta bibliakiadások történetét és jelentőségét.

A latin bibliafordítás története

A kereszténység történetében igen hamar készültek latin fordítások (Vetus Latina, Itala) a görög nyelvű Biblia (Szeptuaginta, LXX) alapján. Ezek meglétét és széleskörű használatát Tertullianus és a mártírakták igazolják már a második században. Akkoriban ezeket a fordításokat (mind a görög, mind a latin változatokat) nevezték vulgata-nak, vagyis »elterjedt«, »népszerű« Bibliának.

A latin bibliafordítások történeté­ben meghatározó személyiség Szent Jeromos, a zseniális bibliatudós és fordító. Sok tekintetben előfutára volt a modern bibliatudománynak, kutatta a bibliai helyek, nevek eredetét, a Biblián kívüli ókori forrásokat. A legforradalmibb újítása mégis az volt, hogy a görög szöveg helyett az eredeti héberből fordította le az Ószövetség nagy részét.

Római tartózkodása alatt (Kr. u. 382-385) készítette el az evangéliumok latin szövegének revízióját, s ezt a kiadást Damasus pápának ajánlotta. A pápa elfogadta ezt az ajánlást, ami a Szent Jeromos-féle revíziónak igen nagy tekintélyt kölcsönzött. Ez a tekintély később kiterjedt Szent Jeromos többi fordítására is. Betlehembe települése után először a zsoltárok latin szövegét javította (387-389). Így jött létre az ún. Psalterium Gallicanum. A név onnan ered, hogy ez a revideált szöveg Galliában terjedt el először széles körben. Később Szent Jeromos készített egy önálló fordítást is teljesen a héber szöveg alapján (Psalterium iuxta Hebraeos), ez a­zonban a liturgia hagyományhoz való ragaszkodása folytán sohasem vált elterjedtté. Ezek után elkészítette Szent Jeromos az Ószövetség könyveinek fordítását a héber szöveg alapján (390-407), kivéve a Bölcsesség, Sírák fia, 1-2 Makkabeusok és Báruk könyveit, valamint Jeremiás levelét. Tóbiás és Judit könyvét saját bevallása szerint igen felületesen fordította (egy nap alatt). Az Újszövetségből az evangéliumokon kívül egyetlen más könyvet sem fordított le.

A VII-IX. században az addigi többkötetes Bibliák (biblio-theca) helyett az egykötetes (pandectes) kezd elterjedni. Alcuin és Theodulf bibliái más revíziókkal szemben Szent Jeromos fordításait részesítették előnyben. Amelyik szentírási könyvnél nem volt Szent Jeromos-féle fordítás, ott valamelyik régebbi latin szöveget választották. Ezeknek a bibliáknak továbbfejlesztett kiadása volt a Biblia Parisiensia, a Párizsi Egyetem tanárainak nagyszerű kiadása Stephanus Langton fejezet-beosztásával a XIII. század elejéről, mely általánosan elfogadottá vált az egész nyugati egyházban. Ezekből a Bibliákból gyakran hiányzott Báruk könyve, szerepelt viszont 3-4 Ezdrás és Manassze imája.

A Tridenti Zsinat által kiadott Biblia (1592, Syxto-Clementina) a Párizsi Bibliát követi, de természetesen a Tridenti kánon szerint hozza a szent könyveket (3-4 Ezdrás és Manassze imája a függelékbe kerül). Ezt az egyház által általánosan használt nagy tekintélyű Bibliát hívják a XVI. század óta Vulgata-nak.

A II. Vatikáni Zsinat az egyház sok alapvető dokumentumát megújította, így megjelent az új Egyházi Törvénykönyv, az új zsolozsmáskönyv, új liturgikus könyvek. Ennek a zsinati megújulásnak egyik igen fontos gyümölcse az új hivatalos bibliakiadás, a Neovulgáta. A Sacrosanctum concilium (a zsinat liturgiáról szóló konstitúciója) 91. pontjának megfelelően VI. Pál pápa 1965-ben külön bizottságot hozott létre ennek a Bibliának a kiadására előbb Augustinus Bea bíboros, majd Edward Schick érsek vezetésével. 1969-ben készült el a zsoltárok fordítása, mely az új zsolozsmáskönyv alapját képezte, 1971-ben az Újszövetség, 1977-ben pedig az Ószövetség. Az időközben az egész világról érkezett visszajelzések, módosítási javaslatok alapján 1979-ben adták ki egy kötetben a Neovulgáta ún. editio typica-ját. Ez a Katolikus Egyház jelenlegi hivatalos Bibliája, ezt kell használni a liturgiában, és erre kell alapulnia az egyes népnyelvű bibliafordításoknak is (Scripturarum Thesaurus kezdetű apostoli konstitúció, mellyel II. János Pál pápa a Neovulgátát promulgálta, 1979. ápr. 25.).

A Neovulgáta fordítási elvei

A fordítás kettős alapelvet tartott szem előtt. Egyrészt figyelembe kívánta venni az eddigi latin fordításokat is, elsősorban Szent Jeromos fordításait, hogy így az egyházi hagyomány folytonossága megmaradjon, a tanítóhivatal bibliai idézetei, az egyházatyák bibliamagyarázatai érthetőek legyenek. Amennyiben a Szent Jeromos-féle fordítás vagy a Vetus Latina híven tükrözte az eredeti szöveget, az változtatás nélkül megmaradt. Másrészt viszont az új bibliakiadás figyelembe kívánta venni a bibliatudomány időközben végbement fejlődését, a héber nyelv és gondolatvilág, és az eredeti szövegek mélyebb ismeretét is. Az új bibliakiadás héber alapszövege az Ószövetség esetében a Biblia Hebraica Stuttgartensia (Stuttgart, 1967) volt. Az Újszövetségnél a United Bible Society által kiadott The Greek New Testament (ed. K. Aland, M. Black, C. M. Martini, B. Metzger, A Wickgren, 19661), a jelenleg legtekintélyesebb szövegkiadás szolgált vezérfonalul. Ezek mellett az eredeti szöveg más fontos tanúit, a görög fordítást (LXX), a szír fordítást, a kumráni tekercseket (különösen Izajás könyve esetében) is figyelembe vették. Ahol a Szent Jeromos-féle fordítás vagy a régebbi latin fordítások eltértek az eredeti szövegtől, vagy azt kevésbé szerencsésen adták vissza, ott az eredeti szöveg alapján korrigálták őket. Különösen igaz ez az Újszövetségre, főként azokra a részekre, amelyeket Szent Jeromos nem fordított le, s ahol ennek következtében sok homályos vagy kissé helytelen megfogalmazás is szerepelt az eddigi Vulgátában. Az Újszövetség latin szövegével az új fordítók a lehető legközelebb kívántak kerülni az eredeti görög szöveghez, igen gyakran eltávolodva az eddigi fordításoktól. Szövegkritikai szempontból az Újszövetség esetében az E. Nestle és K. Aland-féle kiadást követték (Novum Testamentum Graece, 196325), azokat az eseteket kivéve, amikor a K. Aland által (zárójellel) bizonytalannak jelzett szavak vagy mondatok a Vulgátában szerepeltek. Ilyen esetekben ezt a hosszabb szövegváltozatot (zárójel nélkül) hozza a Neovulgáta is (pl. Mk 1,1-nél).

Különös figyelmet szentelt a bizottság a messiási jövendöléseknek, ahol az eddigi latin fordítások igen sok keresztény értelmezést és kiegészítést betoldottak az eredeti szövegbe. Ezeket a betoldásokat kihúzták, hogy így a kinyilatkoztatás fejlődése nyilvánvalóbb legyen. A Neovulgáta megőrizte azokat a semitizmusokat, melyek nem értelemzavaróak, s amelyek a keresztény latinságnak (és több modern nyelvnek is) immár részét képezik (pl. »egek egei«, »énekek éneke«, »Isten, tökéletes az Ő útja«, a gazdag jelentéstartalmú »és«, a megerősítő szóként használt »mert«, a múlt idő használata általános érvényű állításokban, stb.). Törekedtek a szimmetrikus szerkezetek (ún. chiazmus-ok) és a gondolatritmus (parallelismus membrorum) visszaadására. A neveket illetően törekedtek az egyöntetűségre, e­lőny­ben részesítve a leghasználatosabb és a görög fordítást alapul vevő formákat. A versek számozása az Ószövetségben a hébert követi (ahol van héber szöveg).

Újítás az eddigi Vulgáta-kiadásokkal szemben, hogy Tóbiás és Judit könyve esetében a Szent Jeromos által »egy nap alatt« elkészített s csak hozzávetőleges fordítástól teljesen elszakadva a Vetus Latina-t és az eredeti szövegeket alapul véve új fordítás készült. A Zsoltárok könyvénél továbbra is a Psalterium Gallicanum volt a kiindulási pont, de a bizottság igen sok helyen javította az eddig használt szöveget. Sírák fia könyve kapcsán még nem tisztázott, hogy a két görög szövegváltozat, a különböző héber töredékek (a Kairói Genizából, Maszadából, Kumránból), a szír és a latin fordítás közül melyik áll a legközelebb az eredeti szöveghez. A latin szöveget alapul véve az eltéréseknél itt esetenként döntött a bizottság a különböző szövegváltozatok között.

A Neovulgáta így egy (ökumenikus alapon összehívott) szakbizottság évtizedes munkájának és a világegyházból érkező visszajelzéseknek eredményeként »egyfajta alap, melyre az igen szeretett klérus biblikus tanulmányai is támaszkodhatnak, főként ott, ahol nincsenek megfelelő szakkönyvtárak és a megfelelő tanulmányok elvégzése több akadályba ütközik.« (Allocutio, 1977. dec. 22.; Os­servatore Romano, 1977. dec. 23.). Igen szerencsés ötvözete a katolikus bibliafordítás legjobb hagyományainak és a modern bibliatudománynak.

A Szent Jeromos Bibliatársulat gondozásában kiadásra kerülő új katolikus Biblia, a Káldi-Neovulgáta bibliafordítás ugyanezekkel az irányelvekkel készül. Magyar alapszövegként az eddigi legjobban sikerült katolikus bibliafordítást, a Káldi-féle szöveget veszi alapul. Ezen a Vulgátát igen pontosan követő és szép, veretes magyarsággal megírt szövegen csak akkor változtat, ha az az eredeti szövegektől eltér, vagy azokat helytelenül értelmezi, mindig szem előtt tartva a Neovulgáta szövegét, illetve azokban az esetekben, amikor a magyar nyelv időközbeni fejlődése ezt megkívánja. Az új katolikus Biblia ezzel beáll a magyar bibliafordítások legjobb hagyományába, egyúttal azonban a modern bibliakutatás eredményeit is figyelembe veszi.

Székely János

 

11.00

6 készleten

6 készleten

Cikkszám: Jer-1-G5 Kategória:

11.00

6 készleten

Cikkszám: Jer-1-G5 Kategória:

KÁLDI-NEOVULGÁTA BIBLIA zsebbiblia

19 x 12 cm, bordó, kék, zöld kötésben.A megrendelésnél kérem jelezze a rendelési megjegyzésben, hogy melyik színben kéri a Bibliát. Amennyiben ránk bízza a választást, nem kell semmit sem tennie.

Kiadó: SZENT JEROMOS KATOLIKUS BIBLIATÁRSULAT

A Káldi-Neovulgáta bibliafordítás

A Szent Jeromos Bibliatársulat gondozásában megjelent új magyar Bibliának a kis formátum és az olcsóság mellett jelentős tartalmi értékei is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy az ún. Neovulgáta szövegét követi. Az alábbiakban röviden ismertetjük a Vulgáta és a Neovulgáta bibliakiadások történetét és jelentőségét.

A latin bibliafordítás története

A kereszténység történetében igen hamar készültek latin fordítások (Vetus Latina, Itala) a görög nyelvű Biblia (Szeptuaginta, LXX) alapján. Ezek meglétét és széleskörű használatát Tertullianus és a mártírakták igazolják már a második században. Akkoriban ezeket a fordításokat (mind a görög, mind a latin változatokat) nevezték vulgata-nak, vagyis »elterjedt«, »népszerű« Bibliának.

A latin bibliafordítások történeté­ben meghatározó személyiség Szent Jeromos, a zseniális bibliatudós és fordító. Sok tekintetben előfutára volt a modern bibliatudománynak, kutatta a bibliai helyek, nevek eredetét, a Biblián kívüli ókori forrásokat. A legforradalmibb újítása mégis az volt, hogy a görög szöveg helyett az eredeti héberből fordította le az Ószövetség nagy részét.

Római tartózkodása alatt (Kr. u. 382-385) készítette el az evangéliumok latin szövegének revízióját, s ezt a kiadást Damasus pápának ajánlotta. A pápa elfogadta ezt az ajánlást, ami a Szent Jeromos-féle revíziónak igen nagy tekintélyt kölcsönzött. Ez a tekintély később kiterjedt Szent Jeromos többi fordítására is. Betlehembe települése után először a zsoltárok latin szövegét javította (387-389). Így jött létre az ún. Psalterium Gallicanum. A név onnan ered, hogy ez a revideált szöveg Galliában terjedt el először széles körben. Később Szent Jeromos készített egy önálló fordítást is teljesen a héber szöveg alapján (Psalterium iuxta Hebraeos), ez a­zonban a liturgia hagyományhoz való ragaszkodása folytán sohasem vált elterjedtté. Ezek után elkészítette Szent Jeromos az Ószövetség könyveinek fordítását a héber szöveg alapján (390-407), kivéve a Bölcsesség, Sírák fia, 1-2 Makkabeusok és Báruk könyveit, valamint Jeremiás levelét. Tóbiás és Judit könyvét saját bevallása szerint igen felületesen fordította (egy nap alatt). Az Újszövetségből az evangéliumokon kívül egyetlen más könyvet sem fordított le.

A VII-IX. században az addigi többkötetes Bibliák (biblio-theca) helyett az egykötetes (pandectes) kezd elterjedni. Alcuin és Theodulf bibliái más revíziókkal szemben Szent Jeromos fordításait részesítették előnyben. Amelyik szentírási könyvnél nem volt Szent Jeromos-féle fordítás, ott valamelyik régebbi latin szöveget választották. Ezeknek a bibliáknak továbbfejlesztett kiadása volt a Biblia Parisiensia, a Párizsi Egyetem tanárainak nagyszerű kiadása Stephanus Langton fejezet-beosztásával a XIII. század elejéről, mely általánosan elfogadottá vált az egész nyugati egyházban. Ezekből a Bibliákból gyakran hiányzott Báruk könyve, szerepelt viszont 3-4 Ezdrás és Manassze imája.

A Tridenti Zsinat által kiadott Biblia (1592, Syxto-Clementina) a Párizsi Bibliát követi, de természetesen a Tridenti kánon szerint hozza a szent könyveket (3-4 Ezdrás és Manassze imája a függelékbe kerül). Ezt az egyház által általánosan használt nagy tekintélyű Bibliát hívják a XVI. század óta Vulgata-nak.

A II. Vatikáni Zsinat az egyház sok alapvető dokumentumát megújította, így megjelent az új Egyházi Törvénykönyv, az új zsolozsmáskönyv, új liturgikus könyvek. Ennek a zsinati megújulásnak egyik igen fontos gyümölcse az új hivatalos bibliakiadás, a Neovulgáta. A Sacrosanctum concilium (a zsinat liturgiáról szóló konstitúciója) 91. pontjának megfelelően VI. Pál pápa 1965-ben külön bizottságot hozott létre ennek a Bibliának a kiadására előbb Augustinus Bea bíboros, majd Edward Schick érsek vezetésével. 1969-ben készült el a zsoltárok fordítása, mely az új zsolozsmáskönyv alapját képezte, 1971-ben az Újszövetség, 1977-ben pedig az Ószövetség. Az időközben az egész világról érkezett visszajelzések, módosítási javaslatok alapján 1979-ben adták ki egy kötetben a Neovulgáta ún. editio typica-ját. Ez a Katolikus Egyház jelenlegi hivatalos Bibliája, ezt kell használni a liturgiában, és erre kell alapulnia az egyes népnyelvű bibliafordításoknak is (Scripturarum Thesaurus kezdetű apostoli konstitúció, mellyel II. János Pál pápa a Neovulgátát promulgálta, 1979. ápr. 25.).

A Neovulgáta fordítási elvei

A fordítás kettős alapelvet tartott szem előtt. Egyrészt figyelembe kívánta venni az eddigi latin fordításokat is, elsősorban Szent Jeromos fordításait, hogy így az egyházi hagyomány folytonossága megmaradjon, a tanítóhivatal bibliai idézetei, az egyházatyák bibliamagyarázatai érthetőek legyenek. Amennyiben a Szent Jeromos-féle fordítás vagy a Vetus Latina híven tükrözte az eredeti szöveget, az változtatás nélkül megmaradt. Másrészt viszont az új bibliakiadás figyelembe kívánta venni a bibliatudomány időközben végbement fejlődését, a héber nyelv és gondolatvilág, és az eredeti szövegek mélyebb ismeretét is. Az új bibliakiadás héber alapszövege az Ószövetség esetében a Biblia Hebraica Stuttgartensia (Stuttgart, 1967) volt. Az Újszövetségnél a United Bible Society által kiadott The Greek New Testament (ed. K. Aland, M. Black, C. M. Martini, B. Metzger, A Wickgren, 19661), a jelenleg legtekintélyesebb szövegkiadás szolgált vezérfonalul. Ezek mellett az eredeti szöveg más fontos tanúit, a görög fordítást (LXX), a szír fordítást, a kumráni tekercseket (különösen Izajás könyve esetében) is figyelembe vették. Ahol a Szent Jeromos-féle fordítás vagy a régebbi latin fordítások eltértek az eredeti szövegtől, vagy azt kevésbé szerencsésen adták vissza, ott az eredeti szöveg alapján korrigálták őket. Különösen igaz ez az Újszövetségre, főként azokra a részekre, amelyeket Szent Jeromos nem fordított le, s ahol ennek következtében sok homályos vagy kissé helytelen megfogalmazás is szerepelt az eddigi Vulgátában. Az Újszövetség latin szövegével az új fordítók a lehető legközelebb kívántak kerülni az eredeti görög szöveghez, igen gyakran eltávolodva az eddigi fordításoktól. Szövegkritikai szempontból az Újszövetség esetében az E. Nestle és K. Aland-féle kiadást követték (Novum Testamentum Graece, 196325), azokat az eseteket kivéve, amikor a K. Aland által (zárójellel) bizonytalannak jelzett szavak vagy mondatok a Vulgátában szerepeltek. Ilyen esetekben ezt a hosszabb szövegváltozatot (zárójel nélkül) hozza a Neovulgáta is (pl. Mk 1,1-nél).

Különös figyelmet szentelt a bizottság a messiási jövendöléseknek, ahol az eddigi latin fordítások igen sok keresztény értelmezést és kiegészítést betoldottak az eredeti szövegbe. Ezeket a betoldásokat kihúzták, hogy így a kinyilatkoztatás fejlődése nyilvánvalóbb legyen. A Neovulgáta megőrizte azokat a semitizmusokat, melyek nem értelemzavaróak, s amelyek a keresztény latinságnak (és több modern nyelvnek is) immár részét képezik (pl. »egek egei«, »énekek éneke«, »Isten, tökéletes az Ő útja«, a gazdag jelentéstartalmú »és«, a megerősítő szóként használt »mert«, a múlt idő használata általános érvényű állításokban, stb.). Törekedtek a szimmetrikus szerkezetek (ún. chiazmus-ok) és a gondolatritmus (parallelismus membrorum) visszaadására. A neveket illetően törekedtek az egyöntetűségre, e­lőny­ben részesítve a leghasználatosabb és a görög fordítást alapul vevő formákat. A versek számozása az Ószövetségben a hébert követi (ahol van héber szöveg).

Újítás az eddigi Vulgáta-kiadásokkal szemben, hogy Tóbiás és Judit könyve esetében a Szent Jeromos által »egy nap alatt« elkészített s csak hozzávetőleges fordítástól teljesen elszakadva a Vetus Latina-t és az eredeti szövegeket alapul véve új fordítás készült. A Zsoltárok könyvénél továbbra is a Psalterium Gallicanum volt a kiindulási pont, de a bizottság igen sok helyen javította az eddig használt szöveget. Sírák fia könyve kapcsán még nem tisztázott, hogy a két görög szövegváltozat, a különböző héber töredékek (a Kairói Genizából, Maszadából, Kumránból), a szír és a latin fordítás közül melyik áll a legközelebb az eredeti szöveghez. A latin szöveget alapul véve az eltéréseknél itt esetenként döntött a bizottság a különböző szövegváltozatok között.

A Neovulgáta így egy (ökumenikus alapon összehívott) szakbizottság évtizedes munkájának és a világegyházból érkező visszajelzéseknek eredményeként »egyfajta alap, melyre az igen szeretett klérus biblikus tanulmányai is támaszkodhatnak, főként ott, ahol nincsenek megfelelő szakkönyvtárak és a megfelelő tanulmányok elvégzése több akadályba ütközik.« (Allocutio, 1977. dec. 22.; Os­servatore Romano, 1977. dec. 23.). Igen szerencsés ötvözete a katolikus bibliafordítás legjobb hagyományainak és a modern bibliatudománynak.

A Szent Jeromos Bibliatársulat gondozásában kiadásra kerülő új katolikus Biblia, a Káldi-Neovulgáta bibliafordítás ugyanezekkel az irányelvekkel készül. Magyar alapszövegként az eddigi legjobban sikerült katolikus bibliafordítást, a Káldi-féle szöveget veszi alapul. Ezen a Vulgátát igen pontosan követő és szép, veretes magyarsággal megírt szövegen csak akkor változtat, ha az az eredeti szövegektől eltér, vagy azokat helytelenül értelmezi, mindig szem előtt tartva a Neovulgáta szövegét, illetve azokban az esetekben, amikor a magyar nyelv időközbeni fejlődése ezt megkívánja. Az új katolikus Biblia ezzel beáll a magyar bibliafordítások legjobb hagyományába, egyúttal azonban a modern bibliakutatás eredményeit is figyelembe veszi.

Székely János

 

HungarySlovakia
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe