A keresztyén életnek – mint minden vallásos életnek – legnagyobb kísértése, hogy öntudatlanul csúszik rá a farizeizmus lejtőjére. Bizonyságtevések, imádságok, amint a napok és évek szabályos ütemében ismétlődnek, kezdenek kihűlni. Elpárolog belőlük a tapasztalás és lassan üres, kongó formákká válnak. Nagyon sok keresztyén munka olyan megterített asztalhoz hasonlít, amelyen ragyognak a tálak, készen állnak a kelyhek, de minden edény üres és a kancsókból is kiszáradt a víz. Pedig az emberi lélek csak akkor rendül meg, amikor a valósággal találkozik. Formák, látszatok, gépiesen ismétlődő szavak elálmosítják. Amikor azonban a keresztyén életnek valóságos, kétségbevonhatatlan tényei tárulnak fel előtte, az mindig megdöbbenti, lázba hozza, megremegteti. A szakadatlanul folyó keresztyén szolgálatban, evangélium hirdetésben óvhatatlanul esnek olyan alkalmak, amikor a szavak felreppennek az átélt valóság tüzes földjéről. A lélek sokszor nincs benne egészen abban, amit elmondott.
Ennek a kis könyvnek, – amely francia nyelven négy kiadást ért meg és hét más nyelvre is le van fordítva, – a lelkekre gyakorolt roppant hatása éppen abban áll, hogy ennek minden szava mögött átélt szenvedések, valóságos gyötrelmek és megtörtént diadalok izzanak. Egy hívő, a tudott halál felé induló asszony levelei ezek. Sohase gondolt arra, hogy a férjén, vagy barátnőjén kívül mások is elolvassák.