Oldal kiválasztása

Információ – Az élet kulcsa

„Werner Gitt jelen könyve egy – az információ-tudomány kutatásával töltött – egész élet gyümölcse. Dr. Gitt központi tézise messzemenő jelentőséggel bír, és kimondja, hogy az információ nem anyagi természetű, minden élőlény létének alapját képezi, és soha nem jöhetett létre tisztán anyagi folyamatok (fizikai és kémiai történések) eredményeként. Az információ eddig megfogalmazott legprecízebb és ezen felül gyakorlatban is használható definíciójával szolgál, különbséget téve az univerzális információ (valódi információ) és minden más között, amit gyakran tévesen információnak neveznek. Dr. Gitt bemutatja, hogy az információ csakis intelligens forrásból származhat, és végeredményben minden használható információ, köztük a biológiai is, Istentől ered. E könyv olvasása kihívást jelent, amit viszont mindenkinek érdemes elfogadnia, aki az információk valódi eredetét és célját szeretné megismerni.”
Dr. John Sanford, emeritus professzor
Cornell Egyetemen, New York állam,
a géntechnológia úttörője és a „Gen Gun” (Génpuska) feltalálója (USA)

Az ateizmus, materializmus, evolúció és ősrobbanás megállapításaival szemben már sok kézenfekvő kifogást emeltek. Ez a könyv új úton jár, amennyiben az ateista világnézet négy pillérét természeti törvények segítségével cáfolja. Ha sikerül olyan természeti törvényeket találni, amelyek ellentmondanak a fenti elméleteknek, akkor ugyanolyan hatásosan döntöttük meg ezeket, mint ahogyan a természeti törvények lehetetlenségnek nyilvánítanak egy perpetuum mobile-t, egy ún. örökmozgót – egy olyan gépet, amely energia bevitele nélkül állandóan működik. Pontosan ez a célja ennek a könyvnek.

13.70

2 készleten

HungarySlovakiaUkraine
58
    58
    Kosár
    A kegyesség tudománya – a református tanítás alapjai (Ronald Hanko)
    1 X Original price was: 14.00€.Current price is: 11.20€. = 11.20
    A Sövény titka...
    1 X 3.20 = 3.20
    Az az egy
    1 X Original price was: 6.30€.Current price is: 5.04€. = 5.04
    Mákos bejgli mustárral - Mobil füzetek 2
    1 X Original price was: 1.30€.Current price is: 1.20€. = 1.20
    Csak ne hinnél
    2 X 1.04 = 2.08
    Mindenkinek mindenné
    1 X Original price was: 6.15€.Current price is: 4.92€. = 4.92
    Fenn is, lenn is... - Ovis foglalkoztató füzet 2. rész
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 2.40€. = 2.40
    Bibliai alapfogalmak - Cseri Kálmán
    1 X 10.60 = 10.60
    Jeremiás: Az első holokauszt prófétája
    2 X Original price was: 10.00€.Current price is: 8.00€. = 16.00
    Kiút az alkoholproblémából
    1 X 5.25 = 5.25
    Három szép állat - Kifestő
    1 X 1.20 = 1.20
    Ezek tények (Használt)
    1 X 1.00 = 1.00
    Isten szereti az anyukákat is
    1 X 11.80 = 11.80
    Angol társasági kifejezések
    1 X 2.90 = 2.90
    Mélységekben járatta őket
    1 X Original price was: 10.90€.Current price is: 10.60€. = 10.60
    Nyílt gyermek képeslapok
    2 X 0.20 = 0.40
    Igaz ember hitből él
    1 X Original price was: 9.20€.Current price is: 9.00€. = 9.00
    Family magazin 2020/2. (nyár)
    1 X Original price was: 3.40€.Current price is: 1.62€. = 1.62
    Eszter könyvének magyarázata
    1 X 4.60 = 4.60
    Maran Atha! Az Úr közel. Magyarázatok a Jelenések könyvéhez
    1 X Original price was: 4.60€.Current price is: 4.20€. = 4.20
    ...és hol volt Isten
    1 X 3.10 = 3.10
    Saison Morte - antikvár
    1 X 1.71 = 1.71
    Igés hűtőmágnes - négyzetes
    2 X 1.20 = 2.40
    A képzelet ráfogásai - antikvár
    1 X 1.71 = 1.71
    Lehetséges-e a béke?
    1 X 0.01 = 0.01
    Matrica (fényes)
    2 X 0.50 = 1.00
    A 23. zsoltár
    1 X 1.80 = 1.80
    Krisztus iskolájában
    2 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 5.32
    Tologatós kirakójáték
    1 X 2.96 = 2.96
    A hatvanperces apa
    1 X 6.80 = 6.80
    Megtaláltuk a Messiást!
    1 X 5.50 = 5.50
    Első játékaim gyűjteménye
    1 X 14.30 = 14.30
    Reggel és este – napi áhítatok
    1 X Original price was: 20.10€.Current price is: 19.70€. = 19.70
    Az öregkor örömei és áldásai
    1 X Original price was: 8.90€.Current price is: 8.70€. = 8.70
    Biztos pont
    1 X 1.24 = 1.24
    Anyu, figyelsz?
    1 X Original price was: 7.50€.Current price is: 6.00€. = 6.00
    Egyéves bibliaolvasó vezérfonal
    1 X 0.70 = 0.70
    Töretlenül
    1 X 9.20 = 9.20
    Bergland-Fantasie - antikvár
    1 X 4.50 = 4.50
    Az élet könyve
    2 X 1.68 = 3.36
    Kutassátok az írásokat IX.
    1 X 1.80 = 1.80
    Egész évben Istennel 2. (365 történet és ima)
    1 X Original price was: 14.90€.Current price is: 13.41€. = 13.41
    Fekete-fehér szivárvány
    1 X 8.22 = 8.22
    Amikor erősen fújt a Lélek
    1 X 10.80 = 10.80
    Világunkban világítók (Andreas Fett)
    1 X Original price was: 2.70€.Current price is: 2.50€. = 2.50
    Matrica (Isten szeret téged)
    1 X 0.50 = 0.50
    UNO kártyá
    1 X 8.90 = 8.90