Oldal kiválasztása

Imádság az év minden napjára

„Amikor megteremtette Isten az embert, párbeszédbe kezdett vele, ezért az ember lényegéhez hozzátartozik az imádság. Ez a hívő ember magatartása, folytonos szükséglete, hogy szüntelenül legyen benne ebben az élő kapcsolatban, amely válaszadás, társalkodás az élő Istennel.
Az igazi imádság behatol a hétköznapokba, átjárja a legegyszerűbb és legbonyolultabb élethelyzetet is, hogy mindent, amit teszünk, Isten nevében és az ő dicsőségére tegyük. (…)
Katona Béla nyíregyházi református lelkipásztor ezzel a szemlélettel állította össze az Imádság az év minden napjára című kötetet. Arra bátorít, hogy maradjunk párbeszédben életünk Urával, aki »az én imádságomat sokkal bizonyosabban meghallgatta, mint amennyire én azt szívem szerint kívánhatnám« (Heidelbergi Káté, 129. felelet).
Legyen áldások forrásává minél többek számára ez az imádságoskönyv!” (Fekete Károly református püspök)

ISBN: 9789635585373
Formátum: 

Fr/5
Méret: 

126×186 mm
Kötés: 

keménytáblás
Oldalszám: 

528
Kiadás éve: 

2023

13.60

Elfogyott

Elfogyott

Értesítsen, ha újra elérhető

Cikkszám: KAL-180-H5 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
42
    42
    Kosár
    A tudás háza társasjáték
    1 X 5.90 = 5.90
    Kis Dorrit (Dickens Károly)
    1 X 5.80 = 5.80
    Tisztán és világosan
    1 X 12.50 = 12.50
    Nem hagyhatom kint Istent
    1 X 6.60 = 6.60
    A felnőttkor küszöbén
    1 X Original price was: 2.60€.Current price is: 2.08€. = 2.08
    2024 kártyanaptár
    1 X 0.15 = 0.15
    Erosz nyomában
    1 X Original price was: 5.00€.Current price is: 4.00€. = 4.00
    Ami minden fáradságot megér
    1 X 2.60 = 2.60
    A trójai háború (Szabó Árpád)
    1 X 5.10 = 5.10
    Frizbi
    1 X 1.20 = 1.20
    Bibliai alapfogalmak - Cseri Kálmán
    1 X 10.60 = 10.60
    Legyőzzük a félelmet!
    1 X 12.90 = 12.90
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Útravalók a Bibliából
    1 X 9.50 = 9.50
    Izráel és a Messiás
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Ideje van az olvasásnak
    1 X Original price was: 6.40€.Current price is: 6.20€. = 6.20
    A Mindenható árnyékában
    1 X 4.95 = 4.95
    2024 Reformátusok falinaptára
    1 X Original price was: 0.40€.Current price is: 0.28€. = 0.28
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    1 X 0.20 = 0.20
    William Wilberforce
    1 X 3.75 = 3.75
    Küldetésben
    1 X Original price was: 1.20€.Current price is: 0.96€. = 0.96
    A 3 messiási csoda
    1 X Original price was: 1.00€.Current price is: 0.70€. = 0.70
    Testvéreimért áldlak
    1 X 3.34 = 3.34
    Igés toll
    1 X Original price was: 0.60€.Current price is: 0.49€. = 0.49
    Lotte Weimarban
    1 X 2.60 = 2.60
    Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány
    1 X Original price was: 5.10€.Current price is: 5.00€. = 5.00
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Sasok éneke - CD
    1 X 10.50 = 10.50
    Péntekre új gyerek
    1 X 10.90 = 10.90
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Konfirmációi emléklap
    1 X 0.70 = 0.70
    A hitélet gyermekbetegségei
    1 X 2.30 = 2.30
    2024 kártyanaptár
    1 X 0.15 = 0.15
    Gyermekkori allergiák
    1 X Original price was: 6.30€.Current price is: 3.09€. = 3.09