A 23. zsoltárt Dávid király írta élete egyik legsötétebb órájában. Nemcsak sok barátja hűtlenségét élte át, de szeretett fia, Absolon is fellázadt ellene. Absolon kiűzte Dávidot palotájából, Jeruzsálemből, a pusztaságba, arra kényszerítve édesapját, hogy mentse az életét. Dávidnak nem volt serege. Nem volt vele senki, néhány hűséges követőjén kívül. Semmivel sem rendelkeztek, csak a rajtuk levő ruhákkal és némi élelemmel. A szerencsétlenség közepette úgy látszott, hogy Dávid mindent elveszített, a koronáját, a vagyonát, a barátait és mindenki, akit szeretett. Valaki azonban ekkor is mellette állt…
Amikor az üldözött király menekült Jeruzsálemből a Kidron-patakon át, fel az Olajfák hegyére és tovább Júda pusztaságába, visszaemlékezett Isten ígéreteire. Ekkor fogalmazta meg a 23. zsoltárt.