Óvakodjék a szomorúságtól, mert a szomorúság bűn. Különleges gyönyörűségekkel kábít, s könnyen megkívánjuk… – így inti egyik levelében a fiatal Maupassant-t mestere, Flaubert. Maupassant mégis sok változatban írta meg a szomorúságot, mert mikor szembetalálkozott az élet fájdalmas igazságtalanságaival, nem tudott lemondani róla, hogy papírra ne vesse őket. Milyen reménykedőn fut neki az életnek Jeanne, az Egy asszony élete hősnője. Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség ez a fiatal asszony, éppen csak felszállni készül – és máris lezuhan: csalódik a férjében, csalódik az emberi tisztességben, a vallásban, az álmaiban, és ami a legfájdalmasabb: a fiában.
A nagy francia író nem csupán szomorú, de igaz életet rajzol meg, és a háttérben művészi erővel bontakozik ki a pontos, tiszta társadalomrajz képe: Jeanne mögött lassan süllyed a merev, értelmetlenné vált hűbéri világ, előtte pedig siváran és érzéketlenül emelkedik ki a mohó, önző polgári kor.