Böjti kalauz (Albán József) – antikvár
A liturgikus könyvek szerint a nagyböjti idő elsődleges célja a húsvéti misztérium megünneplésének előkészítése. Hitünk központi titkának – a feltámadásnak – ünnepe nem véletlenül igényel negyvennapos időszakot. Ez nem pusztán „várakozási idő”. Ebben szeretne segíteni ez a kis könyv, melynek a „Böjti kalauz” címet adtuk. A lelkipásztorok gyakran elmondják: „csak annak lesz karácsonya, akinek volt adventje, és csak annak lesz húsvétja, akinek volt nagyböjtje is”. Az Egyház a nagyböjti idővel – annak felépítésével és tartalmával – kívánja a híveket hozzásegíteni ahhoz, hogy Húsvét napján valóban örömteli szívvel és felszabadultan ünnepeljenek. A böjti liturgia figyelmeztet arra, hogy milyen módon lehet és kell ezt a hat hetet valóságos lelkigyakorlattá tenni: „Mert kegyesen megadod (Urunk) hívő népednek, hogy évről évre a megtisztult lélek örömével várják Húsvét szent titkának ünnepét: most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak” (Nagyböjti 1. prefáció). A többlet-ima, az irgalmasság tetteinek fokozott gyakorlása és a szentségek vétele mind-mind olyan eszközök, melyek közelebb viszik a lelket Teremtőjéhez, s felkészítik a találkozásra a Feltámadt Krisztussal.
A böjti kalauz segítségével szeretnénk végigvezetni a Kedves Olvasót a nagyböjti időszakon. Minden napnak külön részt szenteltünk a könyvben. Ebben megtalálhatják az adott nap szentmiséjének olvasmányait, illetve azok alapgondolatát – ez a liturgia támasza. Olvashatnak rövid (a vasárnapok esetében hosszabb) elmélkedéseket arról, hogy mire tanít bennünket Isten igéje – ez a lelkipásztori segítség. S végül a könyvben találkozhatnak a nagy szentek, filozófusok és irodalmárok gondolataival, remekműveivel – ez a hagyomány által kínált segédeszköz.
Őszintén reméljük, hogy a Böjti kalauz hozzájárul ahhoz, hogy elvezérelje a Istenkereső olvasót a legnagyobb titok – a Feltámadt Jézus Krisztus – közelébe! Vissza
4.00€
1 készleten