Oldal kiválasztása

Az ezeréves uralkodás

A próféciákat sokan sokféleképpen értelmezik. Így van ez a millenniummal kapcsolatban is. Azonban, ha olyan ember foglalkozik a kérdéssel, mint Csia Lajos, akkor arra érdemes odafigyelni. Bibliaismerete és meglátásai nem pusztán a jövőre vonatkozóan adnak útmutatást, hanem a keresztyén életünk jelenére nézve is.

„…e világ elpusztulása s egy új világ keletkezése között lesz egy hosszú korszak, amelyben Isten megmutatja, hogy a jelen körülmények között is lehetséges lett volna a földön a békesség örök, boldog birodalmát felépíteni. Az utolsó ítéletet követő új földnek természeti viszonyairól a Szentírás semmiféle leírást nem ad, legalábbis olyan leírást, amely a tisztán képes jelleget nem hordaná magán. Minden olyan jövendölés tehát, amely a jelenlegi természeti viszonyokat tételezi föl, ha egy megvalósulandó isteni királysággal kapcsolatos, az ezeréves uralkodásra vonatkozik. Az Új földön nem lesz többé bűn, mert semmiféle átkozott oda be nem megy. Ahol tehát olyan jövendölést találunk, amely a bűn jelenlétét feltételezi, azt is az ezeréves uralkodáshoz kell utalnunk. Az ezeréves uralkodás után a tüzes-kénköves mocsárba vettetik a halál is. Ahol tehát olyan isteni uralkodást jósol az Írás, amely alatt a halál még lehetséges, ott szintén mindig az ezeréves uralkodást kell érteni. Így aztán a Szentírásnak igen sok helyét segítségül kell és lehet hívni, hogy az ezeréves uralkodás bibliai képét megrajzolhassuk.”

Tömeg 0,17 kg
Méretek 19,7 × 14,2 × 0,8 cm
ISBN 9786156209481
Szerző Csia Lajos
Oldalszám 136

4.60

4 készleten

HungarySlovakiaUkraine
116
    116
    Kosár
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Érdemes várni
    1 X 5.70 = 5.70
    Maradjunk együtt!
    1 X 10.20 = 10.20
    Van nékem eledelem - 29.
    1 X 0.86 = 0.86
    Költői ​realizmus - antikvár
    1 X 0.68 = 0.68
    7 megoldás kiégett szülőknek
    1 X 3.00 = 3.00
    Uram, akit szeretsz, beteg...
    1 X 0.80 = 0.80
    Elég néked az én kegyelmem
    1 X 5.60 = 5.60
    A teknősöd
    1 X Original price was: 4.65€.Current price is: 2.28€. = 2.28
    Küldetésben
    1 X Original price was: 1.20€.Current price is: 0.96€. = 0.96
    Eszter ​hazamegy - antikvár
    1 X 1.60 = 1.60
    Igés kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Sebzett szívek
    1 X 7.54 = 7.54
    Ébresztő, Magyarország!
    1 X Original price was: 10.00€.Current price is: 7.99€. = 7.99
    Akinél a szív lecsendesül
    1 X 7.00 = 7.00
    Egybeszerkesztve
    1 X 4.20 = 4.20
    A világ teremtése
    1 X Original price was: 9.50€.Current price is: 6.65€. = 6.65
    Isten keresése - antikvár
    1 X 0.95 = 0.95
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Én és az én házam népe
    1 X 1.70 = 1.70
    Magyar mondák
    1 X 2.60 = 2.60
    Matrica
    1 X 0.60 = 0.60
    Romantikus képeslapok
    1 X Original price was: 7.07€.Current price is: 3.46€. = 3.46
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Konfirmációi emléklap
    1 X 0.70 = 0.70
    Színe-visszája – Böjti morzsák
    1 X 14.80 = 14.80
    Igés kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Kutassátok az írásokat II.
    1 X 1.80 = 1.80
    Tanuljunk elmélkedni!
    1 X 1.30 = 1.30
    Bibliai morzsák
    1 X 1.20 = 1.20
    Dísztáska - Az Úr hűséggel...
    1 X 1.20 = 1.20
    Nem vetettünk szélnek
    1 X 2.00 = 2.00
    Szabadság és kötöttség
    2 X 1.30 = 2.60
    Matrica (matt)
    1 X 0.40 = 0.40
    Hiszek az igehirdetésben
    1 X 12.10 = 12.10
    Kiút az alkoholproblémából
    1 X 5.25 = 5.25
    2024 Reformátusok falinaptára
    1 X Original price was: 0.40€.Current price is: 0.28€. = 0.28
    Fogás a neten
    1 X 1.30 = 1.30
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    1 X 0.20 = 0.20
    Gyermekversek – Túrmezei Erzsébet
    1 X 14.80 = 14.80
    Fején a szöget! 1.
    1 X 10.00 = 10.00
    Helytartó
    Igés kártya
    2 X 0.10 = 0.20
    2024 kártyanaptár
    2 X 0.15 = 0.30
    Gyógyulás a rejtett bántalmazásból
    1 X 11.90 = 11.90
    Személy és szerep
    1 X Original price was: 11.10€.Current price is: 8.88€. = 8.88
    Nyílt képeslapok barna színnel
    1 X Original price was: 0.20€.Current price is: 0.15€. = 0.15
    Megtaláltuk a Messiást!
    1 X 5.50 = 5.50
    Kire hallgatsz? - DVD - antikvár
    1 X 8.90 = 8.90
    Mini grafikás könyvjelzők
    1 X 0.10 = 0.10
    Kulcstartó
    1 X 1.20 = 1.20
    Isten kijelenti magát
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 2.24€. = 2.24
    Amit a Bibliáról mindenkinek tudni kell
    1 X Original price was: 1.20€.Current price is: 0.96€. = 0.96
    Km.1. - A tanú
    2 X 1.30 = 2.60
    Bibliai eredetű utónevek
    1 X 6.00 = 6.00
    Lyukasztó – Szív
    1 X 6.95 = 6.95
    Képeslap - Születésnap - 08
    1 X 0.25 = 0.25
    Utazzunk együtt
    1 X 2.00 = 2.00
    Biblia RÚF nagy családi
    1 X 54.40 = 54.40
    Akkordos korálkönyv
    1 X 14.90 = 14.90
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Karkötő
    1 X 3.50 = 3.50
    Időskori depresszió
    1 X Original price was: 2.10€.Current price is: 1.90€. = 1.90
    Kép keretben (40x30)
    1 X 11.00 = 11.00
    Kép keretben (40x30)
    1 X 11.00 = 11.00
    Kedvesanyánk
    1 X 3.50 = 3.50
    Igés Kártya GIK55 - Köszönöm
    1 X 0.10 = 0.10
    Gyermekkori allergiák
    1 X Original price was: 6.30€.Current price is: 3.09€. = 3.09
    Igés vászontáska - rózsaszín
    1 X 3.99 = 3.99
    Egy csónakban Jézussal
    1 X 1.30 = 1.30
    Dekoratív festés
    1 X Original price was: 7.07€.Current price is: 3.46€. = 3.46
    Oszd meg és barátkozz!
    1 X 4.00 = 4.00
    Álljatok ellen az ördögnek...
    1 X Original price was: 5.70€.Current price is: 4.56€. = 4.56
    Erosz nyomában
    1 X Original price was: 5.00€.Current price is: 4.00€. = 4.00
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Az új szív
    1 X 2.00 = 2.00
    Sasok éneke - CD
    1 X 10.50 = 10.50
    A kiscicád
    1 X Original price was: 4.65€.Current price is: 2.28€. = 2.28
    Útmutató 2008 - antikvár
    1 X 0.30 = 0.30
    Gyógyítás
    1 X Original price was: 3.30€.Current price is: 2.64€. = 2.64
    Péntekre új gyerek
    1 X 10.90 = 10.90
    101 Karácsonyi fejtörő
    1 X Original price was: 4.50€.Current price is: 4.30€. = 4.30
    Rózsák a hóban
    1 X 3.05 = 3.05
    dr- Kiss Ferenc orvosprofesszor 96 prédikációja - cd
    1 X Original price was: 5.10€.Current price is: 4.08€. = 4.08
    Barátnőim az anyaság első évéről
    1 X Original price was: 10.50€.Current price is: 5.15€. = 5.15
    Lili a hazudós légy
    1 X 4.00 = 4.00
    Igés hűtőmágnes (5,3 x 6,8 cm)
    1 X 1.30 = 1.30
    Hűtőmágnes, fa (A keresztről...)
    1 X 2.10 = 2.10
    A világmegváltás hajnalpírja
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 3.04€. = 3.04
    Jézus Krisztus: Én vagyok...
    1 X 1.00 = 1.00