fbpx
Oldal kiválasztása

Akkordos korálkönyv

Tartalmazza az összes kottával rendelkező dicséretet, minden versszakával együtt (összesen 210 db ének). A kiadvány természetesen úgy lenne teljes, ha az ad notam (más ének dallamára énekelt) énekek is szerepelnének benne, azonban ez már túllépné a praktikus terjedelmet, így ezek az énekek nem kerültek bele. A függelékben néhány népszerű, jól ismert, használatban lévő zsoltár is helyet kapott (36 db). Ha ezekhez hozzávesszük a kötet végén található Himnusz, Szózat és a Székely himnusz négy szólamban kidolgozott letétjét, akkor 249 db éneket számolhatunk össze.

Kérhető fehér és fekete spirálos kivitelben.

Előszó

Az „akkordos korálkönyv” ötlete több évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Nagytemplomi gyülekezetben zenészként, valamint a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola ének és egyházi énektanáraként számtalanszor kértek fel lelkészek, pedagógus kollégák, ifivezetők, hittantanárok, bibliakör-vezetők, hogy egy-egy adott dicsérethez vagy zsoltárhoz írjak „néhány akkordot”, melyek segítségével – gitárral vagy zongorával – le tudják kísérni az osztály, illetve a csoport közös énekét. A kötet megszerkesztésének, létrehozásának a legfőbb ösztönzője Széles Csongor lelkipásztor volt, aki rádöbbentett arra, hogy mekkora igény van ezekre a harmonizációkra, és hogy érdemes lenne ezeket összegyűjteni és egy kiadványban megjelentetni.

2018 augusztusában a Református Tananyagfejlesztő Csoport – és annak szakmai vezetője, Pompor Zoltán –, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 200 példányban nyomtattuk ki az Akkordos Korálkönyvet és a református iskolák országos tanévnyitóján mutattuk be először. A 200 próbakiadvány – alig pár hét alatt – lelkészeknél, kántoroknál, zenészeknél lelt gazdára. Az idén érkezett el az ideje annak, hogy bárki számára hozzáférhetővé váljon.

Miért is olyan népszerű napjainkban a harmóniák „akkordos” jelölésmódja1? A klasszikus képzettségű zenészek gyakran lenézik ezt a fajta lejegyzési módot, miközben jelen korunkban ez a legelterjedtebb és legkönnyebben értelmezhető összhangzattani jelrendszer, mellyel bármilyen bonyolult harmóniát papírra lehet vetni. A barokk korszakban a számozott basszus töltött be hasonló funkciót – mely ugyancsak egy nem kidolgozott, improvizatív, a kísérőhangszer feladatát segítő szisztéma -, de említhetnénk az összhangzattan-iskolákból jól ismert, fokszámokkal történő jelölési módot is. Ezeknél jóval közérthetőbb a betűkkel, számokkal történő akkordjelölés, hiszen kis gyakorlattal gondolkodás nélkül, első ránézésre megállapítható, milyen hangra épül a hangzat, milyen jellegű (Dúr, moll, szűkített, bővített), továbbá hogy milyen módosításokat tartalmaz. Az újabban íródott – az egyházi szóhasználatban sajnálatosan a degradáló „ifjúsági ének” elnevezéssel illetett – énekek népszerűsége is többek között annak köszönhető, hogy valamennyi kidolgozatlan kísérettel, csupán a dallam fölött megjelenő akkordjelzéssel lett ellátva, így a kottaolvasásban kevésbé járatos, ám az „akkordjátékot” jól ismerő hangszeresnek nem okoz gondot a kíséret improvizálása. Elmondható tehát, hogy igen időszerű egy olyan gyűjtemény megjelenése, melyben az 1948-as énekeskönyvünk népénekei is akkordkísérettel vannak ellátva.

A gyűjtemény gyakorlati segítséget kíván nyújtani az egyházi ének-, ének-, valamint hittantanároknak, énekvezetőknek, kántoroknak, lelkészeknek, keresztyén zenekaroknak és mindenkinek, aki ismeri és használja ezt a fajta jelölésmódot. Missziói célzattal bocsátjuk útjára az Akkordos korálkönyvet: egyfajta kulcsot szeretnénk adni a hangszeren játszani tudó fiataloknak és időseknek egyaránt, hogy újból felfedezhessék Református Énekeskönyvünk értékes énekkincsét.

Ahogy fentebb már kiderült, elsősorban gyülekezeti rétegalkalmakra (bibliaóra, ifi-foglalkozás, gyermekistentisztelet), illetve iskolai felhasználásra (egyházi ének-, ének-, hittanóra, stb.) készült ez a gyűjtemény, de természetesen a vasárnapi istentiszteleteken is alkalmazható.

Az akkordos korálkönyv – a hagyományos korálkönyv koncepcióját követve – kottaképpel együtt tartalmazza az összes kottával rendelkező dicséretet, minden versszakával együtt (összesen 210 db ének). A kiadvány természetesen úgy lenne teljes, ha az ad notam (más ének dallamára énekelt) énekek is szerepelnének benne, azonban ez már túllépné a praktikus terjedelmet, így ezek az énekek nem kerültek bele. A függelékben néhány népszerű, jól ismert, használatban lévő zsoltár is helyet kapott (36 db). Ha ezekhez hozzávesszük a kötet végén található Himnusz, Szózat és a Székely himnusz négy szólamban kidolgozott letétjét, akkor 249 db éneket számolhatunk össze.

A lejegyzés az 1948-as énekeskönyvünk jelöléseit, stílusát követi. A kis és nagy levegővételnyi szünetek a helyükön maradtak (a nagyobb levegővételeket – kottagrafikai okok miatt – ütemvonalak jelzik). Azonban azokon a helyeken, ahol az eredeti kottához képest máshogy éreztük a hangsúlyokat, az ütemvonalakat szaggatottá tettük. Továbbá azokat a vesszővel jelölt kis levegővételeket, melyek „megtartása” megszakítaná a dallamívet, zárójelbe tettük. A zárlatoknál minden indokolt helyen kiírásra került a diézis (a záróhangot megelőző hang kereszttel, illetve a feloldójellel történő módosítása). Az első versszakot követő további strófák formai értelmezését és a dallamra való ráéneklését segíti, hogy a versszakszövegek – a legtöbb esetben – dallamsoronként lettek egymás alá szerkesztve, illetve minden új sor – a 48-as énekeskönyvünk írásmódjához hasonlóan – nagybetűvel kezdődik. Továbbá az adott énekhez kapcsolódó valamennyi információ (a címben az ének sorszáma, kezdősora; a kotta jobb felső sarkában a dallam, az utolsó versszak alatt a szöveg forrása) fel van tüntetve. Bár az énekeskönyvünk kiadása óta sokat változott a magyar helyesírás szabályzata, e kiadványban konzekvensen megtartottuk az eredeti írásmódot.

Valamennyi ének kétféle harmonizációt kapott: a közvetlenül a kotta felett található félkövér akkordsor az „alap”, viszonylag könnyen játszható, míg a felette lévő általában egy kicsit bonyolultabb, sűrűbb, valamivel talán változatosabb. A kétféle kíséret közül mindenki kiválaszthatja a neki jobban tetszőt, de a kettőt természetesen váltogatni, kombinálni is lehet2.

A legtöbb énekünk énekeskönyvünkben közölt hangneme – a gyakorlati tapasztalat alapján – kényelmetlen ambitust eredményez, elsősorban a magasabb hangok tekintetében, és ez – főleg egy reggeli, délelőtti istentiszteleten, áhítaton – igen nehéz feladatot jelent az éneklő közösség számára. Egy Debrecen Nagytemplomi ünnepi istentiszteleten a nagy létszámú gyülekezet és a kórus jelenléte miatt elmondható, hogy jóval könnyebben megy az „eredeti” magasságban történő éneklés, mint egy „átlagos”, kisebb létszámú istentiszteleten. Természetes, hogy magasabb lágéban zenei szempontból fényesebben szól a közös ének, ha az tényleg szépen, könnyedén szólal meg. Ha azonban a gyülekezet nem bírja ezt a magasságot, erőltetett, lélek nélküli éneklés lesz a végeredmény. Sokat lehetne azon vitatkozni, hogy Kodály országában vajon elvárható lenne-e, hogy vasárnap reggel 10 órakor két vonalas „d” hangokat énekeljen egy átlagos hangi adottságú gyülekezeti tag, de ennek gyakorlati szempontból nem sok értelme van. Bármilyen kisebb közösségben hatalmas minőség- és hangerőbeli különbséget érhetünk el, ha már csak egy nagy szekunddal mélyebben kísérünk egy-egy éneket. Általános tapasztalat, hogy ha kényelmesebb a hangnem, bátrabban megy a közös éneklés is és összességében ez a fő cél, a mi Urunk bátor és lelkes dicsérete az énekszó által! A kötetben szereplő énekek nagy része – fentebb említett okok miatt – „énekelhetőbb” magasságba, azaz mélyebbre lett transzponálva, ügyelve arra, hogy kerüljük az úgynevezett „sok bés” hangnemeket (Esz-, Asz-, B-dúr), melyek a gitárosoknak kényelmetlenséget okozhatnak. A legtöbb ének ambitusa így a kis „a”-tól a kétvonalas „c”-ig terjed. Véleményünk szerint ez a hangterjedelem egy átlagos hangi adottságokkal és képzettséggel rendelkező ember számára ideális, kényelmes regiszter. Ha valakinek mégsem fekszik a megadott hangnem, a kötet végén megtalálható transzponáló táblázat – illetve a gitáros a capo használatára utaló rubrikák – segítségével könnyen átírhatja, illetve magasabbra transzponálhatja az akkordokat.

Gyakori látvány az orgona vagy zongora kottatartóján, hogy egyszerre van kinyitva a négyszólamú korálkönyv és az énekeskönyv, hogy a kántor vagy tanár – tekintetével ingázva a két kötet között – a hangszeres kíséret mellett hangjával is tudja vezetni a közös éneklést. Ez nem könnyű feladat, nagyon jól kell ismerni a letétet és az egyes versszakok szövegét is ahhoz, hogy lendületesen menjen. Ezt a problémát, nehézséget igyekeztünk kikerülni azzal, hogy az akkordos korálkönyv valamennyi versszaka fölé odaírtuk az „alap” akkordsort (pontosan a szótagok fölé), megkönnyítve így az énekvezető és/vagy hangszeres dolgát. Egyszerűen megfogalmazva: a kottával rendelkező első versszakot követő strófák is be lettek akkordozva. Ha pedig valakinek a másik harmonizáció a szimpatikusabb, áttekintve a kottára egyből lehet olvasni az alternatív kíséretet.

Az első versszakokat követő strófák énekelhetőségének könnyítése végett vettük át azt a zsoltárrecitálás lejegyzésénél már régóta használt és bevált gyakorlatot, miszerint az előforduló hajlítások a szótagok aláhúzásával lettek jelölve, így emlékeztetve a zenészt, hogy hol is kell egy szótagra több hangot énekelnie az adott versszakban. További praktikus, „zenészbarát” eleme a kötetnek, hogy a hosszabb, kétoldalas énekek kivétel nélkül úgy lettek elhelyezve, hogy az első oldal a bal, a második pedig a jobb oldalon kapjon helyet, így kiküszöbölve a játék közben való lapozás problematikáját (egyetlen kivétel a függelékben található 119. zsoltár, melynek 88 versszaka természetesen nem fért el két oldalon). Az elsőre talán szokatlan spirálkötést indokolja, hogy nem kell „kitörni” a kötést, a kotta könnyedén kihajtható egy hagyományos kottaállványon vagy a zongora kottatartóján, az A4-es méret pedig a jó láthatóságot szolgálja (akár többen is játszhatnak, énekelhetnek egy könyvből).

A függelékben található, rövid magyarázattal ellátott akkordtáblázat valamennyi fontos akkord, valamint azok enharmónikus párjainak hangjait tartalmazza az ötvonalas rendszerben lekottázva, az akkordjátékhoz készített útmutató pedig segítséget adhat azoknak, akik most kezdenek ismerkedni e játéktechnika alapjaival. Ez a pár oldalnyi segédanyag nem kíván sem zeneelmélet, sem összhangzattan iskola lenni, csupán az elindulásban és a legalapvetőbb ismeretek megszerzésében akar némi támpontot, segítséget nyújtani. Ha a kedves olvasó mélyebben érdeklődik a téma iránt, akkor ajánljuk mindenekelőtt Dr. Kesztler Lőrinc: Összhangzattan, Ligeti György: Klasszikus összhangzattan, valamint Gárdonyi Zsolt – Hubert Nordhoff: Összhang és Tonalitás című könyveit.

Kívánjuk, hogy forgassák örömmel és haszonnal ezt a gyűjteményt Isten dicsőségére!

Vad Péter Zsigmond

1 Szándékosan nem használom a „gitár akkord” kifejezést, hiszen bármilyen akkordikus játékra alkalmas hangszer – például a zongora, orgona is – megfelelő erre a fajta kíséret módra.

2 Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy néhány alternatív harmonizáció az akkordok sűrűsége miatt kevésbé gitárszerű, inkább a billentyűsök tudják hasznosítani.

14.90

Cikkszám: MAG-43-I0 Kategóriák: , ,

14.90

Cikkszám: MAG-43-I0 Kategóriák: , ,

Akkordos korálkönyv

Tartalmazza az összes kottával rendelkező dicséretet, minden versszakával együtt (összesen 210 db ének). A kiadvány természetesen úgy lenne teljes, ha az ad notam (más ének dallamára énekelt) énekek is szerepelnének benne, azonban ez már túllépné a praktikus terjedelmet, így ezek az énekek nem kerültek bele. A függelékben néhány népszerű, jól ismert, használatban lévő zsoltár is helyet kapott (36 db). Ha ezekhez hozzávesszük a kötet végén található Himnusz, Szózat és a Székely himnusz négy szólamban kidolgozott letétjét, akkor 249 db éneket számolhatunk össze.

Kérhető fehér és fekete spirálos kivitelben.

Előszó

Az „akkordos korálkönyv” ötlete több évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Nagytemplomi gyülekezetben zenészként, valamint a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola ének és egyházi énektanáraként számtalanszor kértek fel lelkészek, pedagógus kollégák, ifivezetők, hittantanárok, bibliakör-vezetők, hogy egy-egy adott dicsérethez vagy zsoltárhoz írjak „néhány akkordot”, melyek segítségével – gitárral vagy zongorával – le tudják kísérni az osztály, illetve a csoport közös énekét. A kötet megszerkesztésének, létrehozásának a legfőbb ösztönzője Széles Csongor lelkipásztor volt, aki rádöbbentett arra, hogy mekkora igény van ezekre a harmonizációkra, és hogy érdemes lenne ezeket összegyűjteni és egy kiadványban megjelentetni.

2018 augusztusában a Református Tananyagfejlesztő Csoport – és annak szakmai vezetője, Pompor Zoltán –, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 200 példányban nyomtattuk ki az Akkordos Korálkönyvet és a református iskolák országos tanévnyitóján mutattuk be először. A 200 próbakiadvány – alig pár hét alatt – lelkészeknél, kántoroknál, zenészeknél lelt gazdára. Az idén érkezett el az ideje annak, hogy bárki számára hozzáférhetővé váljon.

Miért is olyan népszerű napjainkban a harmóniák „akkordos” jelölésmódja1? A klasszikus képzettségű zenészek gyakran lenézik ezt a fajta lejegyzési módot, miközben jelen korunkban ez a legelterjedtebb és legkönnyebben értelmezhető összhangzattani jelrendszer, mellyel bármilyen bonyolult harmóniát papírra lehet vetni. A barokk korszakban a számozott basszus töltött be hasonló funkciót – mely ugyancsak egy nem kidolgozott, improvizatív, a kísérőhangszer feladatát segítő szisztéma -, de említhetnénk az összhangzattan-iskolákból jól ismert, fokszámokkal történő jelölési módot is. Ezeknél jóval közérthetőbb a betűkkel, számokkal történő akkordjelölés, hiszen kis gyakorlattal gondolkodás nélkül, első ránézésre megállapítható, milyen hangra épül a hangzat, milyen jellegű (Dúr, moll, szűkített, bővített), továbbá hogy milyen módosításokat tartalmaz. Az újabban íródott – az egyházi szóhasználatban sajnálatosan a degradáló „ifjúsági ének” elnevezéssel illetett – énekek népszerűsége is többek között annak köszönhető, hogy valamennyi kidolgozatlan kísérettel, csupán a dallam fölött megjelenő akkordjelzéssel lett ellátva, így a kottaolvasásban kevésbé járatos, ám az „akkordjátékot” jól ismerő hangszeresnek nem okoz gondot a kíséret improvizálása. Elmondható tehát, hogy igen időszerű egy olyan gyűjtemény megjelenése, melyben az 1948-as énekeskönyvünk népénekei is akkordkísérettel vannak ellátva.

A gyűjtemény gyakorlati segítséget kíván nyújtani az egyházi ének-, ének-, valamint hittantanároknak, énekvezetőknek, kántoroknak, lelkészeknek, keresztyén zenekaroknak és mindenkinek, aki ismeri és használja ezt a fajta jelölésmódot. Missziói célzattal bocsátjuk útjára az Akkordos korálkönyvet: egyfajta kulcsot szeretnénk adni a hangszeren játszani tudó fiataloknak és időseknek egyaránt, hogy újból felfedezhessék Református Énekeskönyvünk értékes énekkincsét.

Ahogy fentebb már kiderült, elsősorban gyülekezeti rétegalkalmakra (bibliaóra, ifi-foglalkozás, gyermekistentisztelet), illetve iskolai felhasználásra (egyházi ének-, ének-, hittanóra, stb.) készült ez a gyűjtemény, de természetesen a vasárnapi istentiszteleteken is alkalmazható.

Az akkordos korálkönyv – a hagyományos korálkönyv koncepcióját követve – kottaképpel együtt tartalmazza az összes kottával rendelkező dicséretet, minden versszakával együtt (összesen 210 db ének). A kiadvány természetesen úgy lenne teljes, ha az ad notam (más ének dallamára énekelt) énekek is szerepelnének benne, azonban ez már túllépné a praktikus terjedelmet, így ezek az énekek nem kerültek bele. A függelékben néhány népszerű, jól ismert, használatban lévő zsoltár is helyet kapott (36 db). Ha ezekhez hozzávesszük a kötet végén található Himnusz, Szózat és a Székely himnusz négy szólamban kidolgozott letétjét, akkor 249 db éneket számolhatunk össze.

A lejegyzés az 1948-as énekeskönyvünk jelöléseit, stílusát követi. A kis és nagy levegővételnyi szünetek a helyükön maradtak (a nagyobb levegővételeket – kottagrafikai okok miatt – ütemvonalak jelzik). Azonban azokon a helyeken, ahol az eredeti kottához képest máshogy éreztük a hangsúlyokat, az ütemvonalakat szaggatottá tettük. Továbbá azokat a vesszővel jelölt kis levegővételeket, melyek „megtartása” megszakítaná a dallamívet, zárójelbe tettük. A zárlatoknál minden indokolt helyen kiírásra került a diézis (a záróhangot megelőző hang kereszttel, illetve a feloldójellel történő módosítása). Az első versszakot követő további strófák formai értelmezését és a dallamra való ráéneklését segíti, hogy a versszakszövegek – a legtöbb esetben – dallamsoronként lettek egymás alá szerkesztve, illetve minden új sor – a 48-as énekeskönyvünk írásmódjához hasonlóan – nagybetűvel kezdődik. Továbbá az adott énekhez kapcsolódó valamennyi információ (a címben az ének sorszáma, kezdősora; a kotta jobb felső sarkában a dallam, az utolsó versszak alatt a szöveg forrása) fel van tüntetve. Bár az énekeskönyvünk kiadása óta sokat változott a magyar helyesírás szabályzata, e kiadványban konzekvensen megtartottuk az eredeti írásmódot.

Valamennyi ének kétféle harmonizációt kapott: a közvetlenül a kotta felett található félkövér akkordsor az „alap”, viszonylag könnyen játszható, míg a felette lévő általában egy kicsit bonyolultabb, sűrűbb, valamivel talán változatosabb. A kétféle kíséret közül mindenki kiválaszthatja a neki jobban tetszőt, de a kettőt természetesen váltogatni, kombinálni is lehet2.

A legtöbb énekünk énekeskönyvünkben közölt hangneme – a gyakorlati tapasztalat alapján – kényelmetlen ambitust eredményez, elsősorban a magasabb hangok tekintetében, és ez – főleg egy reggeli, délelőtti istentiszteleten, áhítaton – igen nehéz feladatot jelent az éneklő közösség számára. Egy Debrecen Nagytemplomi ünnepi istentiszteleten a nagy létszámú gyülekezet és a kórus jelenléte miatt elmondható, hogy jóval könnyebben megy az „eredeti” magasságban történő éneklés, mint egy „átlagos”, kisebb létszámú istentiszteleten. Természetes, hogy magasabb lágéban zenei szempontból fényesebben szól a közös ének, ha az tényleg szépen, könnyedén szólal meg. Ha azonban a gyülekezet nem bírja ezt a magasságot, erőltetett, lélek nélküli éneklés lesz a végeredmény. Sokat lehetne azon vitatkozni, hogy Kodály országában vajon elvárható lenne-e, hogy vasárnap reggel 10 órakor két vonalas „d” hangokat énekeljen egy átlagos hangi adottságú gyülekezeti tag, de ennek gyakorlati szempontból nem sok értelme van. Bármilyen kisebb közösségben hatalmas minőség- és hangerőbeli különbséget érhetünk el, ha már csak egy nagy szekunddal mélyebben kísérünk egy-egy éneket. Általános tapasztalat, hogy ha kényelmesebb a hangnem, bátrabban megy a közös éneklés is és összességében ez a fő cél, a mi Urunk bátor és lelkes dicsérete az énekszó által! A kötetben szereplő énekek nagy része – fentebb említett okok miatt – „énekelhetőbb” magasságba, azaz mélyebbre lett transzponálva, ügyelve arra, hogy kerüljük az úgynevezett „sok bés” hangnemeket (Esz-, Asz-, B-dúr), melyek a gitárosoknak kényelmetlenséget okozhatnak. A legtöbb ének ambitusa így a kis „a”-tól a kétvonalas „c”-ig terjed. Véleményünk szerint ez a hangterjedelem egy átlagos hangi adottságokkal és képzettséggel rendelkező ember számára ideális, kényelmes regiszter. Ha valakinek mégsem fekszik a megadott hangnem, a kötet végén megtalálható transzponáló táblázat – illetve a gitáros a capo használatára utaló rubrikák – segítségével könnyen átírhatja, illetve magasabbra transzponálhatja az akkordokat.

Gyakori látvány az orgona vagy zongora kottatartóján, hogy egyszerre van kinyitva a négyszólamú korálkönyv és az énekeskönyv, hogy a kántor vagy tanár – tekintetével ingázva a két kötet között – a hangszeres kíséret mellett hangjával is tudja vezetni a közös éneklést. Ez nem könnyű feladat, nagyon jól kell ismerni a letétet és az egyes versszakok szövegét is ahhoz, hogy lendületesen menjen. Ezt a problémát, nehézséget igyekeztünk kikerülni azzal, hogy az akkordos korálkönyv valamennyi versszaka fölé odaírtuk az „alap” akkordsort (pontosan a szótagok fölé), megkönnyítve így az énekvezető és/vagy hangszeres dolgát. Egyszerűen megfogalmazva: a kottával rendelkező első versszakot követő strófák is be lettek akkordozva. Ha pedig valakinek a másik harmonizáció a szimpatikusabb, áttekintve a kottára egyből lehet olvasni az alternatív kíséretet.

Az első versszakokat követő strófák énekelhetőségének könnyítése végett vettük át azt a zsoltárrecitálás lejegyzésénél már régóta használt és bevált gyakorlatot, miszerint az előforduló hajlítások a szótagok aláhúzásával lettek jelölve, így emlékeztetve a zenészt, hogy hol is kell egy szótagra több hangot énekelnie az adott versszakban. További praktikus, „zenészbarát” eleme a kötetnek, hogy a hosszabb, kétoldalas énekek kivétel nélkül úgy lettek elhelyezve, hogy az első oldal a bal, a második pedig a jobb oldalon kapjon helyet, így kiküszöbölve a játék közben való lapozás problematikáját (egyetlen kivétel a függelékben található 119. zsoltár, melynek 88 versszaka természetesen nem fért el két oldalon). Az elsőre talán szokatlan spirálkötést indokolja, hogy nem kell „kitörni” a kötést, a kotta könnyedén kihajtható egy hagyományos kottaállványon vagy a zongora kottatartóján, az A4-es méret pedig a jó láthatóságot szolgálja (akár többen is játszhatnak, énekelhetnek egy könyvből).

A függelékben található, rövid magyarázattal ellátott akkordtáblázat valamennyi fontos akkord, valamint azok enharmónikus párjainak hangjait tartalmazza az ötvonalas rendszerben lekottázva, az akkordjátékhoz készített útmutató pedig segítséget adhat azoknak, akik most kezdenek ismerkedni e játéktechnika alapjaival. Ez a pár oldalnyi segédanyag nem kíván sem zeneelmélet, sem összhangzattan iskola lenni, csupán az elindulásban és a legalapvetőbb ismeretek megszerzésében akar némi támpontot, segítséget nyújtani. Ha a kedves olvasó mélyebben érdeklődik a téma iránt, akkor ajánljuk mindenekelőtt Dr. Kesztler Lőrinc: Összhangzattan, Ligeti György: Klasszikus összhangzattan, valamint Gárdonyi Zsolt – Hubert Nordhoff: Összhang és Tonalitás című könyveit.

Kívánjuk, hogy forgassák örömmel és haszonnal ezt a gyűjteményt Isten dicsőségére!

Vad Péter Zsigmond

1 Szándékosan nem használom a „gitár akkord” kifejezést, hiszen bármilyen akkordikus játékra alkalmas hangszer – például a zongora, orgona is – megfelelő erre a fajta kíséret módra.

2 Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy néhány alternatív harmonizáció az akkordok sűrűsége miatt kevésbé gitárszerű, inkább a billentyűsök tudják hasznosítani.

HungarySlovakia