Oldal kiválasztása

Abigél (Szabó Magda)

Ginával,Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit, – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. Mintha forgószél röpítené messze Budapesttől, messze mindentől, ami addigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé.
Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszik körül a kamasz lányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogathatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kell tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot.
Hogyan is igazodjék el a tizenötéves Gina ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós leány szobrának, aki mindig segít a bajba jutottakon, a rászorulókon?

Kiadó: Magvető Könyvkiadó-Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve:
Kötés típusa: Vászon
Oldalszám: 417 oldal
Sorozatcím: Szabó Magda művei
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 19 cm x 12 cm

9.10

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: vd-19-abig Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
47
    47
    Kosár
    A ​fekete eső - antikvár
    1 X 3.40 = 3.40
    Fabiola
    1 X Original price was: 3.10€.Current price is: 2.48€. = 2.48
    Jane Eyre (Charlotte Brontë)
    1 X 3.00 = 3.00
    Saison Morte - antikvár
    1 X 1.71 = 1.71
    Biblia RÚF középméretű kartonált
    1 X Original price was: 5.50€.Current price is: 5.10€. = 5.10
    Miért?
    1 X 2.10 = 2.10
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Mi a célod? 2.
    1 X 5.50 = 5.50
    Malý Autoatlas ČSFR - antikvariát
    1 X 0.28 = 0.28
    Asztmás a gyermekem
    1 X Original price was: 3.60€.Current price is: 1.76€. = 1.76
    Tizenöt sportriport
    1 X 0.92 = 0.92
    Bergland-Fantasie - antikvár
    1 X 4.50 = 4.50
    Comenius élete
    1 X 4.50 = 4.50
    Hirdetek nektek nagy örömet – 25 áhítatos adventi olvasmány
    1 X Original price was: 5.10€.Current price is: 5.00€. = 5.00
    Idegen szavak és kifejezések diákszótára - Diákszótár - Suliverzió
    1 X Original price was: 10.71€.Current price is: 5.24€. = 5.24
    Kulcstartó
    2 X 1.20 = 2.40
    Az okos istentisztelet
    1 X 1.30 = 1.30
    Kutassátok az írásokat II.
    1 X 1.80 = 1.80
    Genesis volume 1. - antikvár
    1 X 2.46 = 2.46
    Karácsonyi képeslap
    2 X 0.25 = 0.50
    Bergland-Fantasie - antikvár
    1 X 4.50 = 4.50
    Reformációi ábécé
    1 X 6.60 = 6.60
    Az imádságról
    1 X 3.50 = 3.50
    Borítékos képeslap (ballagás)
    1 X 1.00 = 1.00
    Rózsakunyhó - antikvár
    1 X 4.70 = 4.70
    Tommy Joe – A törzsfőnök fia
    1 X 8.80 = 8.80
    A magányosság ösvénye
    1 X 6.30 = 6.30
    Biblia, revideált új fordítás, nagy méretű, keménytáblás (új, sérült, karcos borító)
    1 X Original price was: 30.20€.Current price is: 21.14€. = 21.14
    Bibliai panoráma
    1 X Original price was: 3.80€.Current price is: 2.66€. = 2.66
    Karácsonyi matrica
    1 X 0.55 = 0.55
    Magyar helyesírás - antikvár
    1 X 4.90 = 4.90
    Borítékos köszöntő képeslap
    1 X 0.40 = 0.40
    Lyukasztó - kereszt
    1 X 5.95 = 5.95
    Képeslap (Szeret téged Istened...)
    1 X 0.20 = 0.20
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Könyvjelző
    1 X 0.15 = 0.15
    Tenni vagy nem tenni?
    1 X 2.50 = 2.50
    A zöldek - antikvár
    1 X 1.20 = 1.20