Szeretném hinni – mert a véletlenben nem hiszek -, ahogy Jézus életébe Isten akaratából be volt építve az a pusztai negyven nap, úgy a mi életünkbe is ez a füzetecske, hogy egyértelműen tisztázzuk magunkban:
– Én nem akarok kőből kenyeret, mert akkor magam válok kővé.
– Nem akarok múló dicsőséget, mert az csak káprázat.
– Hamis hatalmat sem, mert az a legveszedelmesebb csapda. Jézusommal együtt én is elutasítom mind a hármat.
És egyszer azt is tisztáznunk kell magunkban, magunkkal, hogy a Teremtőnk által nekünk adott, belénk teremtett lehetőségeinkkel, talentumainkkal hogyan kell jól gazdálkodnunk. Hogyan lehetünk azzá, ki-ki azzá, akinek Isten elképzelt bennünket. Hiszen mindenki egyedi – egyetlen. Pótolható ugyan, de kicserélhetetlen…