Oldal kiválasztása

A házasság második fele

házasság második fele méltó folytatása magyarul már korábban megjelent Ketten az úton című házassággondozó könyvnek. Ez a kiadvány arra hív, hogy terveket kovácsoljanak és azokat meg valósítsák, hogy házasságuk második fele még izgalmasabb legyen, mint az első volt.

A házassági tanácsadással foglalkozó, három felnőtt gyerekkel rendelkező amerikai házaspár új könyvében azokhoz a sorstársaihoz fordul, akiknek gyermekei már önálló családot alapítottak. A könyv első részében egy kérdőíves vizsgálatról számolnak be, melyben azt igyekeztek megtudni, hogy mi a véleményük saját házasságukról a házaséveik második felét “taposó” pároknak. A megkérdezetteknek 1-től 10-ig kellett osztályozni, hogy mennyire elégedettek többek között az anyagiak kezelésével, a lelki növekedéssel, a házastársukkal folytatott kommunikációval, a konfliktusmegoldással, a szexuális élettel. A felmérés eredményeinek elemzése után a második rész nyolc kihívásban sorolja fel azokat a lehetséges problémákat, melyekkel ezekben az években gyakran szembe kell nézniük a házaspároknak. Végső következtetésük szerint a bajok megoldhatók, és az újra kettesben töltött évek legalább olyan boldogok lehetnek, mint a házasság első fele.

ALCÍM Újra kettesben
EAN KÓD 9789639390287
ISBN 978 963 9390 287
KIADÁS ÉVE 2011, 2024
KÖTÉS TÍPUSA Kartonált puhatáblás
MÉRET 140 x 195 mm
TERJEDELEM 256 oldal
FORDÍTÓ Hargitai Róbert

7.00

Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára: 7.00

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: PAR-950-C6 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe