Oldal kiválasztása

Süt a nap – Életem /s

Ez a könyv önéletírás, és mégsem az. Szerzőnk önmagáról ír és mégis minden oldalon másokkal találkozunk. Olyan emberek lesznek ismerőseinkké, akik Szabó Éva életét befolyásolták, vagy éppen ő hatott rájuk. Nélkülük nem lett volna az, akivé vált. Ez a könyv bepillantást enged olvasóinak egy különös kor szenvedései, megpróbáltatásai és örömei közé.

Ez arról beszél, hogy ahol a nap süt, ott mindig megjelenik a fény. A nap pedig mindig süt a felhők fölött is, akkor is, ha néha nagyon sűrűk ezek a felhők. A boldog gyermekkor után egy papkisasszony, aki az iskola egyik legjobb tanulója, akit a szent tudomány a teológia érdekel, hogyan tanulja meg a tehén fejés, kacsa tömés, kapálás mesterségét. Ez az út a 2. Világháború borzalmain keresztül vezet, ahol meg kell ismerkednie az üldözöttek, nyomorultak életében való rész vállalást. Az ember-mentést mind lelki, mind gyakorlati értelmében. Egy őszinte vallomást tart az olvasó kezében. Egy elhívott ember küzdelmeiről, szenvedéseiről, boldogságáról, szegénységéről és gazdagságáról, kudarcairól ás győzelmeiről. Megismerkedhetünk egy hét gyermekes család hétköznapjaival, ünnepeivel, a szerző hitéletével és reménységével. Ahol a nap süt, ott van árnyék is, de a világosság a fény is ott van. Köszönjük Szabó Évának, hogy ezt a könyvet megírta. A Világ Világosságának fénye süt át egy gazdag élet minden napjain, e könyv lapjain is.

ISBN 9789638737533
KIADÁS ÉVE 2022, 2006, 2007, 2008
KIADÁS SZÁMA 4. kiadás
KÖTÉS TÍPUSA Kartonált puhatáblás füles
MÉRET 117 x 189 mm
TERJEDELEM 206 oldal
EAN KÓD 9789638737533
ALCÍM Életem

13.30

2 készleten

HungarySlovakiaUkraine
78
    78
    Kosár
    Füst
    1 X Original price was: 6.70€.Current price is: 5.36€. = 5.36
    Címtelen könyv
    1 X Original price was: 7.50€.Current price is: 6.00€. = 6.00
    Szóval nem akarsz többé gyülekezetbe járni
    1 X Original price was: 7.70€.Current price is: 6.16€. = 6.16
    Küldetésben - antikvár
    1 X 0.84 = 0.84
    Az élő gyülekezet
    1 X 3.40 = 3.40
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Malý Autoatlas ČSFR - antikvariát
    1 X 0.28 = 0.28
    Szemelvények a klasszikus etikai tradíció történetéből
    1 X Original price was: 5.50€.Current price is: 4.40€. = 4.40
    Isten kijelenti magát
    1 X Original price was: 2.80€.Current price is: 2.24€. = 2.24
    A szenvedélyes MAMI
    1 X Original price was: 10.00€.Current price is: 8.00€. = 8.00
    Zsidóknak először (Anatoli Uschomirski)
    1 X Original price was: 4.10€.Current price is: 3.28€. = 3.28
    Nem csüggedünk
    1 X Original price was: 2.50€.Current price is: 2.00€. = 2.00
    Jöjj haza!
    1 X 2.40 = 2.40
    Fabiola
    1 X Original price was: 3.10€.Current price is: 2.48€. = 2.48
    Értékes vagy
    1 X Original price was: 7.10€.Current price is: 7.00€. = 7.00
    A Mária Csoda
    1 X Original price was: 3.20€.Current price is: 2.56€. = 2.56
    Pityu azt mondja...
    1 X Original price was: 5.20€.Current price is: 4.16€. = 4.16
    A férfi a Biblia tükrében
    1 X 7.00 = 7.00
    Végre egy nyelvet beszélünk
    1 X 10.40 = 10.40
    Kehely
    1 X 55.00 = 55.00
    Nyílt köszöntő képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Élő kövek
    1 X 4.50 = 4.50
    Halál ​élő adásban - antikvár
    1 X 1.20 = 1.20
    Hulló szikrák
    1 X Original price was: 10.20€.Current price is: 8.16€. = 8.16
    Boldogság és hűség egy életen át
    1 X Original price was: 4.80€.Current price is: 3.36€. = 3.36
    Karácsonyi tasak angyalos
    2 X 0.25 = 0.50
    Jézus Krisztus nyomában
    1 X 0.30 = 0.30
    Az enyém vagy
    1 X Original price was: 7.20€.Current price is: 7.00€. = 7.00
    Szóban szó társasjáték
    1 X 5.90 = 5.90
    Jegyzettömb - Semmit ne tegyetek...
    1 X 1.20 = 1.20
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Kicsiknek, finomat - Egészséges és tápláló falatok
    1 X Original price was: 7.07€.Current price is: 3.46€. = 3.46
    Több mint ács
    2 X 5.80 = 11.60
    Km.12. - Igyekszem!
    1 X 1.30 = 1.30
    A hit versenypályáján
    1 X 2.30 = 2.30
    The Message of Jeremiah - antikvár
    1 X 3.00 = 3.00
    Nyílt gyermek képeslapok
    1 X 0.20 = 0.20
    Family magazin 2020/2. (nyár)
    1 X Original price was: 3.40€.Current price is: 1.62€. = 1.62
    Emlékezés
    1 X Original price was: 11.70€.Current price is: 9.36€. = 9.36
    Berci és a megbocsátás
    1 X 4.00 = 4.00
    Úton egymáshoz - Suzanne Stable
    1 X 11.10 = 11.10
    Zöld orr
    1 X 6.10 = 6.10
    Fotós bibliai könyvjelzők
    1 X 0.15 = 0.15
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Keresztyénként a családban
    2 X 3.60 = 7.20
    A buyufa alatt
    1 X Original price was: 2.90€.Current price is: 2.80€. = 2.80
    Képeslap
    1 X 0.20 = 0.20
    Bevezetés a missziológiába
    1 X 2.50 = 2.50
    Hűtőmágnes, fa (A keresztről...)
    1 X 2.10 = 2.10
    Élettánc
    1 X Original price was: 4.00€.Current price is: 3.20€. = 3.20
    Egyéves bibliaolvasó vezérfonal
    1 X 0.70 = 0.70
    Képeslap - Az Úr adja meg...
    1 X 0.20 = 0.20
    Karácsonyi matricás füzet
    1 X 1.80 = 1.80
    Lydia magazin – 2023/1
    1 X Original price was: 2.60€.Current price is: 2.47€. = 2.47
    Parázs a hó alatt - Chris Fabry & Gary Chapman
    1 X Original price was: 9.50€.Current price is: 9.10€. = 9.10
    Mindennapi kenyerünk - Károli
    1 X 1.10 = 1.10
    Haláltánc a szakadék szélén
    1 X 2.30 = 2.30
    Tiszta szerelem
    1 X 2.70 = 2.70
    Karácsonyi emlékek
    1 X 8.00 = 8.00
    Van nékem eledelem - 29.
    1 X 0.86 = 0.86
    Ez a győzelem a mi hitünk
    1 X 1.61 = 1.61
    A várakozás megszentelése
    1 X Original price was: 4.20€.Current price is: 3.70€. = 3.70
    Túl életen és halálon
    1 X 3.35 = 3.35