Magyarázó igehirdetés – de miért? – David Jackman
A Hirdesd az Igét! sorozat minden igehirdetőnek szól. E rövid könyvek elindítják az újdonsült igehirdetőt a hűséges igehirdetés útján, segítenek a tapasztalt igehirdetőnek tökéletesíteni a készségeit, illetve az igehirdetői csoportoknak egymást élesíteni. Akárhogyan használják is ezt a kiadványt, reméljük, hogy eléri kettős célját: megértik az igehirdetés lényegét (amely az Ige), és belevágnak a prédikálásba (hirdetve az Igét).
A magyarázó igehirdetés legegyszerűbben fogalmazva olyan igehirdetés, amely hagyja, hogy a Biblia szövege irányítsa az üzenet tartalmát. De miért olyan fontos ez?
Ebben a rövid könyvben David Jackman kifejti a magyarázó igehirdetés mögött rejlő szándékot, útmutatást ad arra, hogy miként lehet ezt átültetni a gyakorlatba, és végigvesz néhány példát a magyarázó igehirdetésre. Ez a könyv létfontosságú eszköz lehet mindenki számára, aki Isten Igéjének a hirdetésével és tanításával foglalkozik.
David Jackman a Proclamation Trust volt elnöke, valamint a Cornhill Training Course alapító igazgatója. Ennek a képzésnek az a célja, hogy igehirdetők új nemzedékét képezze ki és készítse fel. Jackman nyugdíjba vonulása óta is aktívan dolgozik ezért mint igehirdető, író, műhelyfoglalkozások vezetője és a képzések anyagainak szerzője. Korábban az Above Bar Church gyülekezet lelkipásztora volt Southamptonban.
978-615-01-0737-0 | |
Méret | 110×178 mm |
Kiadás éve: | 2021 |
Kiadó | Egyéb |
Kötés: | puhakötés |
Oldalszám: | 144 |
4.60€
1 készleten