fbpx

Kezes-lábas Ószövetség

Az újszövetségi rész után megjelent a játék ószövetségi része is, mely önálló játék, de össze is keverhetjük a két játékot, így még nagyobb élményt és kihívást jelent a játékosoknak!
A Kezes-lábas annak a klasszikus gyerekjátéknak az új, továbbfejlesztett változata, ahol az összekevert kártyákból vicces alakokat/karaktereket lehet kirakni. A kártyákon egy-egy emberalak négy része jelenik meg: külön a fej, a törzs bal és jobb oldala, illetve a lábak. Az egymáshoz illő testrészeket kell a játék során összerakni. Cél, hogy minél több teljes karaktert összeállítsunk, miközben megismerkedünk az Ószövetség legismertebb személyeivel, történeteivel.
Nyolc pár, tehát tizenhat személy képeit tartalmazza a játék (pl. Ábrahám-Sára – Dániel-Eszter). Minden személyhez tartozik valamilyen tárgy (esetleg élőlény is), ami az adott személyre jellemző (pl. Mózes két kőtáblával – Józsué nagy fürt szőlővel).
Öt játékváltozatot találhatunk a szabályfüzetben. Az egyszerű Kezes-lábas már ovisokkal is játszható, de a nagyobbaknak is élményt jelent. A Páros kezes-lábas és a bibliaismereti kérdésekkel kiegészített játékok (Mit csinál a bal/jobb kéz?, Ki vagyok én?, Kinek a mije beszél?) pedig már a nagyobb, ill. a Bibliában járatosabb gyerekek számára készültek. De nyugodtan kezes-lábasozhat együtt több korosztály is, így családi együttlétek, kirándulások kedvelt játékává válhat.

Személyek:
Ábrahám pásztorbottal és késsel
Sára egy tál kenyérrel
Jákób vándorbottal és tarisznyával
József a fáraó pecsétgyűrűjével, aranylánccal és serleggel
Mózes két kőtáblával
Józsué nagy fürt szőlővel
Gedeon kürttel, cserépfazékkal és fáklyával
Sámson szétszaggatott kötéllel
Ruth kalászokkal
Anna kis gyerekpalásttal
Sámuel olajos szaruval
Dávid hárfával és parittyával
Illés hollókkal
Jósiás nyitott törvénykönyvvel
Dániel zöldségekkel
Eszter ékszerekkel, koronával.
Jellemzők
Termék típus:
Játék
Alcím:
Bibliai társasjáték óvodás kortól, 5-10 éveseknek
Szerző:
Miklya Zsolt
Szerző 2:
Kelemen Czakó Rita
Kiadó:
Parakletos Könyvesház
Grafikus:
Kelemen Czakó Rita
EAN kód:
5998175309903
Kötés típusa:
Karton doboz
Méret:
27 x 19 x 3,5 cm
Kiadás éve:
2016

-9%

14.90

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: PAR-373-B0 Kategóriák: ,

HungarySlovakia
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe