Jakab Miklós vak- és siketmissziós lelkipásztor visszaemlékezései

Az érzékszervi fogyatékos emberek segítése különleges alkalmazkodást kíván. Jakab Miklós (1912–2002) református lelkészként szerezte meg gyógypedagógiai tudását és gyakorlatát, hogy vakok és siketek között szolgálhasson. Több mint fél évszázadon keresztül kísérte siket és vak gondozottjainak életét. Visszaemlékezéseiből közelképet kapunk a történelmi fordulatokat átélő egyházról, egy lelkész lelki formálódásáról, a ma is aktuális missziói és diakóniai szolgálat mindennapjairól és arról, hogyan fedezik fel vakok és siketek saját értéküket az Istennel való találkozásban.

„Mindegyik történetem azon embertársainkkal való közösségvállalásunkra emlékeztet, akik képesek a maguk értékeivel meggazdagítani környezetük életét. Ők bizonyítják társadalmi érettségüket, és hogy semmiben sem alacsonyabb rendűek, hanem egyenrangú embertársak, méltó küzdőtársak. Csak éppen másságuknak vannak bélyegei és igazoló jegyei, stigmák, amelyek Krisztus sebeire utalnak.” (Részlet a könyvből)