A történelmi regény cselekménye a 17-18. század fordulópontján játszódik, az ellenreformáció korában. Az eseményeket Kócsi Csergő Bálint (1647-1698 után), a hányatott életű prédikátor emlékiratai alapulvételével beszéli el az író. Születésétől fogva tárja elénk sorsát, kócsi gyermekkorát, debreceni tanulóéveit, későbbi konfliktusait. Igazi megpróbáltatásai 1670-től kezdődnek, amikor a Wesselényi-féle felkelés ürügyén megkezdődik a protestánsok elleni harc legkíméletlenebb korszaka. Hősünk és társai élete ekkortól kezdve valóságos rémregény: hamis vádakkal elitélik őket; túlfeszített munka, éheztetés, verés jut osztályrészükül; megízlelik a gályarabságot is. A testi kínokat morális megpróbáltatások tetézik. Szabadulásuk és hazatérésük után új formában folytatódnak kínjaik. A vallási ellenállás kudarcán és elégtelenségén töprengő idős prédikátor a kurucok táborába siet, hogy fegyverrel is harcoljon vallása és népe ellenségeivel. A megalkuvás és helytállás, az érdek és meggyőződés, a hatalom és elhivatottság erőit szembesítve a regény egyszerre mozog a realitás és jelképesség síkján. Az ábrázolt jellemekben is a korhűség, a regény nyelvében pedig enyhe archaizálás és keresetlen modernség ötvöződik.

Szépirodalmi Könyvkiadó
Második kiadás, 1975