A házasság második fele
A házasság második fele méltó folytatása magyarul már korábban megjelent Ketten az úton című házassággondozó könyvnek. Ez a kiadvány arra hív, hogy terveket kovácsoljanak és azokat meg valósítsák, hogy házasságuk második fele még izgalmasabb legyen, mint az első volt.
A házassági tanácsadással foglalkozó, három felnőtt gyerekkel rendelkező amerikai házaspár új könyvében azokhoz a sorstársaihoz fordul, akiknek gyermekei már önálló családot alapítottak. A könyv első részében egy kérdőíves vizsgálatról számolnak be, melyben azt igyekeztek megtudni, hogy mi a véleményük saját házasságukról a házaséveik második felét “taposó” pároknak. A megkérdezetteknek 1-től 10-ig kellett osztályozni, hogy mennyire elégedettek többek között az anyagiak kezelésével, a lelki növekedéssel, a házastársukkal folytatott kommunikációval, a konfliktusmegoldással, a szexuális élettel. A felmérés eredményeinek elemzése után a második rész nyolc kihívásban sorolja fel azokat a lehetséges problémákat, melyekkel ezekben az években gyakran szembe kell nézniük a házaspároknak. Végső következtetésük szerint a bajok megoldhatók, és az újra kettesben töltött évek legalább olyan boldogok lehetnek, mint a házasság első fele.
ALCÍM | Újra kettesben |
---|---|
EAN KÓD | 9789639390287 |
ISBN | 978 963 9390 287 |
KIADÁS ÉVE | 2011, 2024 |
KÖTÉS TÍPUSA | Kartonált puhatáblás |
MÉRET | 140 x 195 mm |
TERJEDELEM | 256 oldal |
FORDÍTÓ | Hargitai Róbert |
7.00€
2 készleten