“A háború előtt, 1939 nyarán járt utoljára Európában. Southamptonból indul vissza egy amerikai hajón. Az indulás előtti vámvizsgálat során különös kalandja akad: vele van Lotte Weimarban című készülő regényének kézirata, s a papírok között annak az ebédnek ültetési rendje, amelyet Goethe adott Charlotte Kestner tiszteletére. Ez az ültetési rend felkelti a kikötői tisztviselők gyanúját, nehezen sikerül velük megértetni, hogy nem valami titkos kémjelentésről, katonai felvonulási tervről van szó.
A regényen egyébként már 1936 vége, a József-regény harmadik kötetének befejezése óta dolgozott. Goethe azonban – mint téma, élmény, élőkép és szuggesztió – már kora ifjúságától foglalkoztatja, a regényben kialakuló Goethe-kép sok évtizedes élmény, töprengés kifejezése.
Tehát életrajzi regény, amilyent már Emil Ludwig is írt arról a Goethéről, akinek szerelmeit az iskolában tanítják, mint a mitológia isteniét? Kétségtelenül életrajzi regény, de mint ilyen, a műfaj azóta sem megközelített színvonalát képviseli. Mann életművében azonban korántsem egy éppen divatos regényfajtával való kísérlet ez a mű, sokkal több ennél. Az azonosulás mitikus szélhámossága vonzotta ehhez a regényhez, sok kísérlet után, mint amilyen ifjú éveiben a Nehéz óra című, Schillert idéző, de Goethének Schillerre nehezedő árnyékáról még többet elmondó novella és számos előadás volt. Az azonosulás indítékából s az azonosulásban önmaga alkotói, politikai problémáira választ kereső természetes gesztusokból következik, hogy a Lotte Weimarban sokkal több életrajzi regénynél.”