Lotte Weimarban
“A háború előtt, 1939 nyarán járt utoljára Európában. Southamptonból indul vissza egy amerikai hajón. Az indulás előtti vámvizsgálat során különös kalandja akad: vele van Lotte Weimarban című készülő regényének kézirata, s a papírok között annak az ebédnek ültetési rendje, amelyet Goethe adott Charlotte Kestner tiszteletére. Ez az ültetési rend felkelti a kikötői tisztviselők gyanúját, nehezen sikerül velük megértetni, hogy nem valami titkos kémjelentésről, katonai felvonulási tervről van szó.
A regényen egyébként már 1936 vége, a József-regény harmadik kötetének befejezése óta dolgozott. Goethe azonban – mint téma, élmény, élőkép és szuggesztió – már kora ifjúságától foglalkoztatja, a regényben kialakuló Goethe-kép sok évtizedes élmény, töprengés kifejezése.
Tehát életrajzi regény, amilyent már Emil Ludwig is írt arról a Goethéről, akinek szerelmeit az iskolában tanítják, mint a mitológia isteniét? Kétségtelenül életrajzi regény, de mint ilyen, a műfaj azóta sem megközelített színvonalát képviseli. Mann életművében azonban korántsem egy éppen divatos regényfajtával való kísérlet ez a mű, sokkal több ennél. Az azonosulás mitikus szélhámossága vonzotta ehhez a regényhez, sok kísérlet után, mint amilyen ifjú éveiben a Nehéz óra című, Schillert idéző, de Goethének Schillerre nehezedő árnyékáról még többet elmondó novella és számos előadás volt. Az azonosulás indítékából s az azonosulásban önmaga alkotói, politikai problémáira választ kereső természetes gesztusokból következik, hogy a Lotte Weimarban sokkal több életrajzi regénynél.”
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás éve: | |
| Kötés típusa: | Vászon |
| Oldalszám: | 311 oldal |
| Sorozatcím: | A világirodalom remekei |
| Kötetszám: | |
| Nyelv: | Magyar |
| Méret: | 20 cm x 15 cm |
2.60€
1 készleten