A ​mai élet – s különösen az értelmiségi élet – legélesebb ellentmondásainak keresztjére feszül fel Torna József regényének festő hőse, Ákos. A Vadmeggy-ből ismerős konfliktusok, gondolatok ezek, de ezúttal egy történetben, érzékletesen megrajzolt figurák sorsában hívta elő őket az író, mint e sorsok rejtett motorját: a jelenvaló élet szuggesztivitásával az elvont etikai kérdéseket. A házasságban való elkényelmesedés és a világ, a létezés ősi erejével feltörő szexualitás kibékíthetetlen ellentmondásával küzd meg Ákos is – mint manapság annyian, – s ehhez a válsághoz társul egy hasonlóan általános érvényű, úgyszólván minden művészt eredendően érintő feszültség a modern formanyelv és a tradíciókhoz való kötődés között. (E tekintetben a nagyszerű gyulai festő, Kohán György ad számára közvetlen példát.)
Ákos egyébként a regényben minden szükséges kompromisszumot megköt, beletörődik ezek kikerülhetetlenségébe – élettársa, Lívia mellett marad, mert élni csak vele tud, s ez főleg akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a másik asszony boszorkányos vonzásának engedve elhagyni készül őt – mindez azonban nem enyhít örökös szomjúságán, élete csonkaságának égető kínján. De kérdés, hogy van- e igazi megoldás.