Liszka József

Az Úton lenni… a kérdések könyve. A szerző kérdéseié – míg fel nem ütjük a könyvet, a beleolvasás pillanatától számítva már a mi kérdéseink ezek, és a mi töprengéseink. Elsődlegesen persze a gondolkodás könyve, de ez is kérdéses, mert mi lesz mindabból, amit írunk vagy gondolunk? Aztán a néprajz könyve ez, természetesen. No de mi a néprajz? Bár nem is ez a kérdés, hiszen a néprajz a népi kultúra kutatásával foglalkozó tudomány. Kérdés tehát: mi is az a népi kultúra? S ezen belül mit értsünk népin és mit kultúrán. Hívhatjuk-e a néprajztudomány tárgyát ma népi kultúrának? A mi néprajzunké ez a könyv, kétségtelen. Legföljebb fölmerül: mi a magyar a magyar népi kultúrában? Egyáltalán, általában: van-e olyan, hogy nemzeti specifikum? Mi határoz meg egy nemzetet? Lássuk be, maga a nép a legszélesebb értelemben véve sose nemzetben gondolkodik. (De mi a nép?) Olvasóként hamar belátjuk, a mienk ez a könyv. Természetesen nem specifikusan csak a miénk. Európában semmi sem páratlan. Ezt hamar megszeretjük. Igaz, mindig is ezt szerettük, legföljebb nem tudtuk, hogy ez a néprajz. Azt hittük, kultúra. (De mi a kultúra?) Hol a határ, meddig lehet elmenni a kérdésekkel? Végül – az Úton lenni… az a könyv, melynek nem szeretnénk a végére érni. (Mi adja egy napló ízét, azt, hogy egyszerűen nem lehet letenni?) Úton lenni jó. Úton lenni: a boldogság… (Persze: mi a boldogság?