Amikor végig tekintek a közel 70 évemen, akkor a sok nyomorúsággal együtt elmondhatom: bővelkedtem az örömökben is a Krisztusban nekem adott új életet fiatalon, kaptam, így jutalmából sok mindent adott az Atyám nekem előlegbe. A legszebbet, hogy: “Véle járhattam utamat”.
Pál apostol 2 ezer év távlatából is sokszor megvigasztal hátrahagyott bizonyságtételeivel. A nagy szenvedő apostol, nem az őt ért sérelmekre tekintett, hanem Urára, ezért többes számban biztatott: A mi munkánk nem hiábavaló az Úrban! Noha magam is mindig küszködtem a missziós feladatok közben az anyagi nehézségekkel, – nem csak azokkal – de vallom Pállal, hogy “lehetünk szegények, mégis sokakat gazdagítók, semmi nélkül valók, és mindennel bírók!”
Pál felismerte Krisztusban “az örökké állandó Istent”, Akit üldözött, hálából “az egész életét az Úrnak szentelte”, Aki megmutatta, hogy mennyit kell szenvedni Uráért, Aki megbocsátotta minden tévedését tudatlanságáért”. Elhatározását megvalósította, és földi életét “az Isten Fiában, való hitben élte “nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta…”. Világosan megfogalmazta, hogy Istennek egy olyan eszköze volt, aki “tövist kapott a kijelentés nagysága miatt, hogy el ne bizakodjék” Példát hagyott hátra a hit bátorságából, s ezzel a jövőbe tekintéssel vallotta: “Bizonyos vagyok Krisztusban, Aki a Nála letett jutalmamat meg tudja őrizni ama napra!” E nélkül a bizonyosság nélkül nem tudja Isten használni a hívőket a misszióban. Vissza