Vera Adlová: Tavaszi szimfónia

„Küldjetek ​fényt az emberi szivek mélyére – ez a művészet hivatása” – vallotta Robert Schumann, és ezzel a gondolattal mintha nagy szerelmének, élete hűséges társának, Clarának állított volna örök emléket.
Vera Adlová Tavaszi szimfónia című regényének lapjain egy kivételes egyéniséget elevenít meg, aki csodálatra méltóan teljesítette hármas küldetését: mint művész, mint feleség és mint anya. Clara Wieck-Schumann sorsával összefonódva elvonulnak előttünk a XIX. század szellemi és zenei életének nagyságai, ízelítőt kapunk az európai metropolisok zenei életéből, s az előtérben a „kiváltságosokkal” felvillan a cári Oroszország képe.
A jeles cseh írónő a regényes életrajz eredeti formáját választotta. Érdekes módon szövi át a múltat a jelennel, ezzel összekötő ívet von a tegnap és a ma közé, felráz, elgondolkoztat, és egyben megindítja a régi kifakult betűkbe temetett érzések vérkeringését. A XIX. század művészeinek helyzetét Clara Schumann szavaival jellemzi: „Mivel több a művész a koldusnál? És mégis: micsoda ajándék a művészet!”