Dokumentumriport Radnóti Miklósról
Hulesch Ernő: Tarkólövés

– ​Mindig emlékezetes számomra, ha átmegyek Abdán, mert többszörösen is drámai és megrendítő volt az ottani első, az 1954-es decemberi este. Egy vértanú költőről kellett beszélnem. Arról, akit már kezdő versíróként is nagyon szerettem. De azért is emlékezetes, mert először kellett nyilvánosság előtt rögtönöznöm – íróként. Örkény István és Abody Béla azzal az érvvel „löktek ki” a színpadra, hogy „költőre csak költőnek szabad emlékezni”. Ezt az érvet el kellett – szívdobogás közben – fogadnom. Ha visszagondolok rá, volt ebben a „pályatársi erőszakban” valami különös kíváncsiság is: no lássuk csak, mit is tud ez a fiatal költő mondani falun a közönségnek. Ma már – szerencsére – csak az izgatottságomra és a gyomorremegésemre emlékszem. De talán ez segített akkor fogalmazni nekem. Úgy rémlik ennyi idő után, hogy ez a feszültségem átcsapott a közönségre is, mert a dadogásomból megértették, hogy egy készülő költő beszél a nagy költőről.
Többször írtam azóta Radnóti Miklósról, de ahányszor leírom a nevét, mindig felidéződik ez a távoli abdai este.