A ​kötetben Czakó Gábor novelláinak újabb termését és két egyfelvonásos drámáját találja az olvasó. A tizenhárom elbeszélés – tizenháromféle szín az író gazdag palettájáról: egy rövid bekezdésben alig-alig lehet őket egy szóval jellemezni. Jó formaérzékű író tudja, hogy minden újabb probléma más és más formát kíván. A Sorrendben című gyűjtemény jól jellemzi ezt az igényt, hiszen lehetetlen ugyanazon a hangon, ugyanolyan írói megközelítéssel beszélni gyökeresen más kérdésekről. A kötet tehát egyfajta tudatregénynek is felfogható, amely pontosan jelzi, hogy miféle formai és tematikai gondok foglalkoztatják az írót. Czakó a „hőskor” árnyékában induló nemzedék tagja, aki egyfelől még szemtanúja igazi hőstetteknek, de látja a nagy egyéniségek mögött megbúvó hősködőket, nagynak kikiáltott tettek valódi értékét. Talán ez is magyarázza, miért izgatja számtalan írásban a legenda és a valóság közt feszülő ellentmondás – például az Aranykor című egyfelvonásosban –, miért találkozunk újra és újra az álmot és tényeket tragikusan összekeverő hősökkel (mint például az Álom kamaszfigurája) vagy a nagy tettekről álmodozó, de az igazi feladat elől megfutamodó hőzöngőkkel (A kocsa. A gyufa).