“…ha már mindenképpen beszélni kell, a dadogáshoz való jogot, a szavak keresgélésének kínos jogát is visszakövetelem, hadd lehessen fenntartásom minden szóval szemben, hadd gügyöghessek én is, mint egy újszülött, és engedtessék meg, hogy irtózzak is közben minden igazságtól, ami magyarázatként cinikusan a valóságra rátelepszik, és létrehoz valamit, amiben sem neked, sem nekem nincs már hely, és amiben Isten is minden közhelyes valóságával és esendőségével együtt, mindannak társaságában, amely valaha önmaga akart lenni, csak lábjegyzet…”

A haikuk, a fotók, a mondatok, az ige-szófelhők és a QR-kódok mögött rejtőző zenei világ mind-mind visszautalnak arra az igerészre, amivel a hét indult. Mindegyik egy kicsit másként, de magán hordja a felkelő és lenyugvó nap áldásait, benyomásait. Ötvenkét hét. Minden hétre egy-egy igeszakasz, és az ahhoz kapcsolódó különböző módszerekkel történő kibontások.