Oldal kiválasztása

A hitélet gyermekbetegségei

Ebben a kis könyvben két füzetet talál az olvasó. A második rész címe: Alexander Seibel – Az igazság szelleme és a megtévesztés szelleme. “Mi most született csecsemők “- így fogalmaz Péter, a tapasztalt apostol a Jézus számára újonnan megnyert keresztyénekről. Vagy törvényeskedésbe esünk, vagy pedig saját eszközökkel igyekszünk a Szent Szellem hatását felfokozni…
Kiváltképpen kétféle veszély fenyeget csaknem mindnyájunkat a hit első lépéseinél: – vagy túlságosan aggodalmaskodunk és kemények leszünk önmagunkhoz, hogy a célt el ne tévesszük: ekkor törvényeskedésbe esünk. – vagy pedig saját eszközökkel igyekszünk a Szent Szellem hatását felfokozni, és mohón figyelünk minden olyan hangra, amely nekünk még többet ígér annál, mint amit a hit a megtérő számára ad: ilyenkor elveszítjük józanságunkat, és “rajongásba” esünk.
Mindkét elhajlás oly kézenfekvő, hogy szinte meglepő lenne, ha valakit ezek nem kisértenének meg. Ha a törvényeskedés nem csupán átmeneti állapotot jelent – mint egy bárányhimlő -, vagy a rajongás krónikussá válik, ilyenkor a baj minden bizonnyal nem kicsi.
A kezdők számára a könyvben tárgyalt kérdések annyiban nehezek, amennyiben mindkét tévút követői látszólag a Bibliára hivatkoznak. Mind a törvényeskedőknek, mind a rajongóknak az a vágyuk, hogy Krisztus által megerősedjenek Isten követésében. Ezért lehet mindkét elhajlást éppen a legbuzgóbb keresztyének között megtalálni!
Ezeket az embereket azonban élesen figyelik a világ szereplői, és magatartásuk veszélyeztetheti igaz bizonyságtételüket. A világ kifejezetten csak igaz, hiteles emberek keres és fogad el. Se törvényeskedő, se furcsa “rajongó” keresztyéneket sem akarnak hitelesnek elfogadni. Mert utánuk ítélik meg a “keresztyénséget”: az igaz-e, vagy torzkép?
Erről szól e nagyszerű könyv:
– Mi a törvényeskedés? – Mi a torz “rajongás”?

2.30

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: EVA-28-B6 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine