Oldal kiválasztása

Zarándokúton Jézussal

Legyünk zarándokok, akik végigkísérjük Jézust megkeresztelésétől kezdve egészen feltámadásáig, mennybemeneteléig! Érdemes útra kelnünk? Hiszen ki ne ismerné Jézus életét? Ugyan mi újat tudhatunk meg? – Nos, újdonsággal valóban nem szolgálhatunk Megváltónk személyét illetően. Éppen csak az a célunk, hogy mélyebben értsük az evangélium összefüggéseit, hogy megértsünk minden olyasmit, ami a mai fülnek furcsán hangzik a bibliai történetekből. Bandi bácsi a régészetet, a történelmet, a héber nyelv pontos értését a kortörténetet hívta segítségül e nagyvállalkozáshoz. És természetesen nem maradhatnak el a lélektani szempontok sem, hiszen így tudjuk igazán átérezni, hogy nemcsak a mi Urunk Jézusunk ugyanaz tegnap, ma és mindörökké – hanem az örök emberi se változott a két évezred alatt. így tehát valóban úgy érezzük, hogy Jézussal kelünk zarándokútra – itt és most!…

9.70

HungarySlovakia