Oldal kiválasztása

Vezérlő csillagok a hármas halom országa fölött – antikvár – dedikált

A Tisztelt Olvasó – miként öregapám hajdanán az esti lámpafénynél a mindentudást hordozó Kincses Kalendáriumot tartotta kezében – egy olyan gyűjteményt, válogatást tart kezében, melynek legszebb, legigazabb mondanivalóit évszázadok jeles elméi munkálták, csiszolták ki s szórták szét bőkezűen az emberiség s az egyetemes magyarság között. Azért, hogy azok ragyogása, fénye áttörjön a szellem sötétségén s egy, a gondolkodó embernek ösztönösen hiányzó értékrend követésére indítsa az elmét. Egy olyan értékrend követésére, mely évszázadok óta bizonyíthatóan ott munkálódik az emberben azért, hogy a jó, a szép, a szeretet, az értékteremtés, a felelősség, a becsület fölvállalására késztesse. Hogy ezen örök értékek mellett megtalálja az Istent, rátaláljon az ember, a család, a szülőföld, a haza szeretetéből fakadó mindenható és megtartó gazdag lelkiségre. Ez a tapasztalat-, útmutatás-, és példatár szólhat minden korosztálynak, hívőnek s nem hívőnek, nemzeti, vagy nem nemzeti érzésűnek, magyarnak a Kárpát-medencében, vagy a széles e világban szét szóratottnak Nekem, ennek az értékrendnek a kicsi morzsáit egy szentendrei szigeti kicsiny református falu templomában keresztelkedett őseim hintették a lábam elé. De nem azért, hogy járjak rajtuk, hanem azért, hogy apránként fölszedegessem azokat, mint méhecske a virágport s hozzá hasonlóan, ha már nekem is sok van, osszam meg azokat másokkal. En csupán ezt szeretném most tenni. A mai magyar világban hamis értékrendek követésére, bálványok imádására kényszerített magyar nem ér rá olvasni, nem ér rá gondolkodni s főleg hitelesen megítélni értékeket. Itt és most, mindazt, ami az előbbiektől a helyes irányba térítheti, sűrítve kézbe veheti. Hol történt a magvetés, milyen történelmi idők talajára hullott, hol született az embernek jutalmul adott küldetéstudat s irányválasztás az útelágazásnál? Sem földrajzi, sem történelmi mértékkel mérve, nem esik túl messze a Kárpát-medence közepétől a Szentendrei-sziget kicsiny faluja, Szigetmonostor. Amikor meghallom, vagy kimondom ennek a szépnevű falunak a nevét, úgy tűnik, mintha a Duna lassú sodrása gyöngykavicsokat görgetne partjai mentén.

Szerző G. Szalai István
Kiadó: Szerzői kiadás
Kiadás helye:
Kiadás éve: 2006
Kötés típusa: Ragasztott papírkötés
Oldalszám: 179 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 20 cm x 13 cm

Tartalom
Előszó 5
Útmutató a fejezetekhez 8
I. Vezérlő csillagok a hármashalom országa fölött,
avagy szívbenézés, lélekrelátás 2004. december 5. után 9
II. Tanulságok a Bölcsességek Könyveiből 41
III. A Biblia 65
IV. Szülőföldem – szülőfalum 81
V. így láttam a világot, az életet, egy emberöltő után s egy
másik emberöltő alatt 97
VI. Édesanyám gyöngyszemei
Cikkeim 1987-től 107
VÉGSZÓ 178

1.79

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: VD-5 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe