fbpx
Oldal kiválasztása

Szerelme szorongat

Egy küzdelmes életút stációinak korabeli dokumentumokkal és fotókkal ellenpontozott emlékfüzérét tartalmazza e kötet. A szerző “huszadik százada” a második világháború idején a mátészalkai lelkészi szolgálattal vette kezdetét, majd a kommunista Romániában kellett folytatnia hivatása gyakorlását, mégpedig folyamatos egyházi és hatósági zaklatások, fenyegetések, áthelyezések közepette, melyek közül a leginkább embert próbáló a 22 évnyi börtön- és kényszermunkára való ítélet, családja távoli kényszerlakhelyre való kitelepítése volt. Visky Ferenc mégsem elsősorban az elviselt szenvedésekről ír, hanem arról a hatalmas jelentőségű eseményről, amelynek debreceni teológus korában szemtanúja és részese volt, később pedig apostola lett: az ébredésről, amely a népegyház laikus tagságát az Isten iránti közönyből az élő keresztyén hitre hívta meg, és református kegyességi hagyományokhoz vezette vissza. A belsőleg megélt szabadság derűvel és humorral vértezte fel az elmúlt erőszakos század e szelíd vándorát, aki felismerte, hogy megpróbáltatásainak végső okát nem a démoni rendszerben kell keresnie, hanem annak szerelmében, aki életét és hitét a próbákban is megtartotta.
Jellemzők

Termék típus:
Könyv
Szerző:
Visky Ferenc
Kiadó:
Koinónia Kft.
EAN kód:
9789731651460
Kötés típusa:
Kartonált puhatáblás
Méret:
11,5 x 18 cm
Terjedelem:
312 oldal
Kiadás éve:
2016

6.10

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: PAR-405-H3 Kategóriák: ,

HungarySlovakia
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe