Előszó

Részlet a könyvből:

“Jákób lévita megállította szamarát. Az állat egészen tikkadt volt, nyűgösen csapta fel a fejét, és elbődült. Mögötte egy másik szamár ballagott, hátán utassal és málhával.
– Simon – szólt hátra a lévita -, adj vizet!
Szolgája, bóbiskolásból felriadva, hirtelen rántotta meg szamarának kötőfékjét. Az állat inai a kettős terhelésben remegtek, hátsó lábizmai meg-megrándultak.
A szolga nyeregből szállt, leakasztott egy vizes tömlőt, és megrázta.
– Már csak az alján kotyog. – mondta – Ennyi az összes vizünk, a többi tömlő mind üres.
– A szamaraknak kellene adnunk, gazdám, máskülönben kidőlhetnek – fűzte hozzá bátortalanul. Köntöse ujjával megtörölte izzadó homlokát, és vaksin tekintett a delelő Nap felé.”