Oldal kiválasztása

Miatyánk – antikvár

Szentbeszédek, melyeket az 1936-37. tanévben a Pázmány-Egyetem templomában elmondott Dr. Tóth Tihamér

“A Miatyánk időfölötti értékei.
(Szentírás: Máté 6, 7-15.)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Szelíd pirkadatban kél föl a nap a Szentföld csendes tájai fölött. . . Ha látni tudna, még meg is dörzsölné szemét a különös látványon: hogy az a komoly, magányos férfi még mindig imádságba mélyedten térdel a földön, pedig akkor kezdte imáját, mikor tegnap este az első csillagok fölragyogtak.
Egész éjjel csendben imádkozott az Úr. Egyedül, mindenkitől félrevonulva, lelkével teljesen belemerülve a mennyei Atya dicsőítésébe. Most aztán, hajnalhasadáskor, végre hozzámerészkedtek az apostolok. És az egyik Krisztus Urunk egészen átszellemült tekintetétől, túlvilági fényben égő szemétől föllelkesítve, hozzáfordult a nagy kéréssel: «Uram! taníts bennünket imádkozni)). (Luk. 11, 1.)
Az Ur szeme fölfénylik az örömtől. Most jött el életének egyik fontos pillanata. Most jött el az a pillanat, amelyben olyan ajándékot ad az emberiségnek, hogy annak rádiumsugárzása meg nem gyöngül a világ végéig. Most adja az ő vallásának olyan foglalatát, amely útmutatója lesz az elkövetkező keresztény századoknak és évezredeknek. Most tanítja meg az embereket arra az imára, amely élni fog ajkukon, míg egyetlen keresztény oltár áll a földön, hogy meg nem gyengülő erővel éltesse az Istent kereső lelkeket.. . Most hangzik el először a földön “az Úr imádsága”, most hangzik el először a «Miatyánk».
És én ennek az imának átelmélkedésére szeretném fordítani a most következő három egyetemi tanévnek minden szentbeszédét. Szinte látom a csodálkozást, amely ezt a bejelentésemet kíséri sok hallgatóm lelkében. Hogyan? Három évig beszélni a «Miatyánk»-ról? Hiszen mindnyájan olyan jól ismerjük! ”

‘Dr. Tóth Tihamér: Miatyánk’ összes példány
Kiadó: Szent István-Társulat
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1937
Kötés típusa: Varrott papírkötés
Oldalszám: 314 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 20 cm x 13 cm

Tartalom
Bevezető beszédek
A Miatyánk időfölötti értékei
A Miatyánk vallási jelentősége 1
A Miatyánk kulturális jelentősége 1
A Miatyánk időszerű értékei
Mindenben nagyot haladtunk 10
Boldogabbak mégsem lettünk 10
Valahol elszámítottuk magunkat 10
Mi Atyánk
Miért hiszünk Istenben?
Hiszek, mert eszem van 23
Hiszek, mert szívem van 23
Miért nem hisznek az emberek?
Akik megfeledkeztek az Istenről 33
Akik szembeszállnak az Istennel 33
Nem hiszem, csak amit látok
Nem hiszem, csak amit látok 43
Hiszem, pedig nem látom 43
Hiszem, pedig másképp látom 43
Akik nem tudnak hinni
Hiányzik a helyes szemmértékük 53
Hiányzik az elhatározóképességük 53
Hiányzik a közreműködés 53
Nincs mennyei Atya? Nincs gazdasági élet!
Nem jelentek meg a meghívottak 64
Fogadjuk el a meghívást! 64
Nincs mennyei Atya? Nincs szellemi élet!
Isten nélkül nincs nevelés 75
Isten nélkül nincs lelkiismeret 75
Isten nélkül nincs szeretet
Nincs mennyei Atya? Nincs emberi élet!
Mit ad a hit? 86
Mit vesz el a hitetlenség? 86
A végtelen Isten
Ki az Isten? 96
Milyen az Isten? 96
Az Istent föl nem foghatjuk 96
Isten: Atyánk (I.)
Isten: Atyánk! 107
Isten félelme és szeretete 107
Isten: Atyánk! (II.)
Teremtőnk 116
Urunk 116
Gondviselőnk 116
Jóságos Atyánk
Valóban jó-e az Isten? 126
Mit tanulunk ebből? 126
Gondviselő Atyánk. (I.)
Mi a Gondviselés? 136
Gondviselés és szenvedés 136
Gondviselő Atyánk (II.)
Isten tervei a szenvedéssel 145
Isten segít is elviselni a szenvedést 145
Isten gyermekei vagyunk
Mily boldogság: Isten gyermekének lenni! 155
Mily elkötelezettség: Isten gyermekének lenni! 155
Testvérek vagyunk Istenben
Mily boldogító ajándék ez! 164
Mily kötelező feladat! 164
Testvérek vagyunk Krisztusban
Miben áll a krisztusi testvériség? 173
Mire kötelez a krisztusi testvériség? 173
A felebaráti szeretet parancsa
Szeresd felebarátodat! 181
Szeretjük-e felebarátunkat? 181
…Ki vagy a mennyekben…
Menny vagy föld?
Van mennyország 193
Menny vagy föld? 193
Hiszek a mennyországban. (I.)
Meglátszik életemen 202
Helyesen ítélem meg az élet nagy kérdéseit 202
Hiszek a mennyországban (II.)
Hitem meglátszik szenvedésemen 211
Hitem meglátszik halálomon 211
El kell jutnom a mennyországba! 211
Szenteltessék meg a te neved…
Tiszteld az Istent!
Isten neve 223
Istent dicsőíteni kötelességünk 223
Szenteld meg Isten nevét szóval!
Szóval is meg kell szentelnünk Isten nevét 231
Istentisztelettel is meg kell szentelnünk Isten nevét 231
Szenteld meg Isten nevét életeddel!
Isten szeme előtt jársz-e? 241
Nem szeretsz-e valamit Isten ellenére? 241
Adsz-e másoknak jó példát? 241
Hozol-e áldozatot az Istenért? 241
Szenteld meg Isten nevét imával!
Imádkoznunk kell, mert sz Isten parancsolja 250
Imádkoznunk kell, mert emberi mivoltunk is parancsolja 250
Az imádkozás művészete
Miként imádkozzunk? 260
Milyen szándékra imádkozzunk? 260
Akik nem szoktak imádkozni!
Nincs időm 269
Nem vagyok koldus 269
Nélküle is megvagyok 269
Függelék
A falu lelke 276
Bizalmunk a viharban: hitünk! 280
Mire tanít a Kálvária keresztje? 299

5.02

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: DOB-7 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine