Oldal kiválasztása

Mesélek az életemről

“Gyermekeim, főként az egyetlen leányom írásban is kérte, hogy meséljek a múltról. Az elődeinkről, a gyermekkoromról, az akkori életmódról, hétköznapokról, a tanyáról, a tanyasi életről, a családról, a rokonokról, szóval mindenről, ami eszembe jut, ami a múltamhoz, a család múltjához tartozik. Meséljek úgy, mint nagyapa az unokáknak, dédunokáknak, hozzam vissza, jelenítsem meg a régi világot, az akkori eseményeket, rokoni, szomszédi és egyéb kapcsolatokat. Szóval mindazt, ahogyan Isten vezette, áldotta, megpróbálta és megtartotta az életemet, az életünket.
Meséljek azokról az évtizedekről, amelyet Krisztus igájában, az Isten szolgálatában töltöttem – az egész életemről. Tizenöt évvel ezelőtt, 2002-ben megírtam az Életutam című, több mint hatszáz oldalas könyvemet. Ez az életem története, történelmi hitelességgel. Legfőbb célom akkor az volt, hogy saját életutam történetének leírásán túl dokumentumokkal igazolva mutassam be a kommunista idők engem is érintő eseményeit, és hogy mi történt az egyházban akkoriban. Most egészen más igény késztet az emlékezésre. Célom most, kilencvenedik életévemen túl, egy letűnt világ, a régi életmód bemutatása, és Isten nagy tetteinek elbeszélése személyes élményeken keresztül. Célom Isten nagyságának dicsőítése mellett az is, hogy az élő hitet, a Jézus Krisztus által kegyelemből nyert örök életet és üdvösséget, valamint az evangéliumi misszióban való buzgó szolgálatot kívánatossá tegyem. Egy hívő ember szellemi harcait, küzdelmeit és boldog életét tárom fel őszintén, meseszerűen, igaz történetekben.” -írja Kovács Géza.
Jellemzők
Termék típus:
Könyv
Szerző:
Kovács Géza
Kiadó:
KIA
Illusztráltság:
nincs
ISBN:
978-615-5446-32-0
EAN kód:
9786155446320
Kötés típusa:
Kartonált puhatáblás
Méret:
14,5 x 21 cm
Terjedelem:
277 oldal
Kiadás éve:
2017

6.60

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: KIA-137-I2 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
1
    1
    Kosár
    Onézimusz - kiút a szolgaságból
    1 X 2.66 = 2.66