Oldal kiválasztása

Kersztyénség és liberalizmus – antikvár

John Gresham Machen (1881-1937) presbiteriánus teológus neve nagy valószínűséggel teljesen ismeretlen Magyarországon. Pedig ennek nem kellene így lennie. Hiszen annyira szükséges lenne ismernünk azokat, akik a „bizonyságok mai fellegéhez” (Zsid 12:1) tartoznak. Reméljük, hogy könyvének megjelenése ebben nyújt hathatós segítséget. Látni fogjuk, hogy J. G. Machen nem mindennapi módon teologizál. Egyedi mondanivalójának és stílusának következménye – a kiadó reménysége szerint is – csakis egy lehet: hogy a magyar keresztyén olvasó szívében is az ismeretlenségből egycsapásra a kedvencek közé lépjen.

A könyv lenyűgöző és egyben meggyőző, úgy a biblikusság és egyszerűség, mint a következetesség és alkalmazás szempontjából. Olyannyira, hogy Walter Lippmann, a kortárs kritikus – akinek egyébként a keresztyénséghez semmi köze – sem tehetett mást, mint hogy így nyilatkozzon: „Ez egy csodálatra méltó könyv… az ortodox protestantizmus hűvös és szigorú védelme… Jól tennénk, ha odafigyelnénk dr. Machenre.” A könyv apologetikai műként is felfogható, de mindenképpen fontos teológiai fogódzókat és támpontokat szolgáltat azoknak, akik tisztán szeretnék látni a konzervatív, biblikus keresztyénség és a liberalizmus közötti alapvető különbségeket. Machen pedig mindenben szókimondó. Igaz modern reformátor. Méltó ahhoz a teológiai örökséghez, amelyet egykor a Princeton Teológiai Szeminárium képviselt, majd később a Westminster Teológiai Szeminárium vitt tovább.

Szerző:
John Gresham Machen
Kiadó:
Presbiteriánus Kiadó

3.39

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: FRB-4 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
1
    1
    Kosár
    Jehova tanúi
    1 X 1.96 = 1.96