Oldal kiválasztása

Képek ​Pécs történetéből 1686–1948 – antikvár

Nagyanyám még így hívta: Indóház utca, anyám vidám gyermekkori élményeiről mesélt, amikor a hóval borított meredek utcákon át a városházáig siklottak szánkóikon. Az idős pécsiek bizonyára még emlékeznek arra a pékinasra, akinek triciklijéről a Mecsekről jövet leesett a lánc és a megvadult járművét nem tudta megállítani csak a bőrgyárnál. A villamos után érdemes volt szaladni, az megállt s felvette a sietőt, miközben vidáman csilingelt a járókelők között. A jó pécsiek egyszerűen nem voltak hajlandók a pár arasznyi széles járdán közlekedni.
Radocsay vendéglő, Nick söröző, Corso kávéház, Vigadó, Olasz és Jancsi cukrászda, lóversenypálya, repülőtér, Uránia, Apolló mozi, Timár és Czinderi utca. Kinek az egyik, kinek a másik név ismerős…
Pécs igazi kisváros volt, nem túl tiszta, nem is csendes, nem túl gazdag, nem is egészen magyar, de kicsit déliesen vidám, pletykás, vasárnap harangzúgásos, csevegő, süteményillatú. Két szélén sörgyár, fölötte meg csodás szőlők, gyümölcsösök, melynek déli határa már a Petrezselyem utcánál elkezdődött s széles ívben ölelte körül a várost.
Pécs azonban mégsem volt mindig ilyen idillikus. Folyt itt vér is, dörgött az ágyú és ropogott a puska is elégszer.
A pusztulásból azonban szorgalmas és építő kezek mindig újraformálták nekünk annyira kedvessé ezt a várost, mely szemünk előtt serdült nagyvárosság.
Ennek a folyamatnak fontos pillanatait s apró epizódjait kívánom e könyvben bemutatni. Vissza
Tartalom
Bevezetés 5
A török alól felszabadult város 7
Pécs a feudalizmusban 13
Pécs a szabad királyi rangraemelés után 21
A polgári forradalom és szabadságharc 29
A szabadságharc után a kapitalizmus kialakulása 35
Pécs az I. imperialista világháború alatt 61
Háborúellenes mozgalmak, antant megszállás 65
Pécs a két világháború között a fasizálódás időszakában. A II. világháború 71
Pécs felszabadulása 1944 nov. 29-én 83
1945-1948 között 87
Felhasznált irodalom és források 91
Összefoglalók 93

0.96

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: VDN2 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe