Oldal kiválasztása

Kegyelem – Isten szeretetéből élni – Jerry Bridges

“Amikor a kegyelemről van szó, szinte mindig arra gondolunk, hogy kegyelem által van üdvösségünk. Még a hozzáférhető keresztyén irodalom is csaknem kizárólag az üdvösséggel foglalkozik. A Biblia azonban azt tanítja, hogy nemcsak a megváltás származik kegyelemből, hanem mindennapi életünket is kegyelem által éljük. Ez az a fontos jellemzője, amit oly kevéssé értenek és gyakorolnak napjainkban a keresztyének. Vannak, akik azt hiszik, hogy a keresztyén élet sikeressége alapjában tőlünk függ: odaszánásunktól, fegyelmezettségünktől, buzgalmunktól, amihez útközben esetleg némi Istentől jövő segítség is párosul. Színleljük a Pál-féle hozzáállást: ’Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok’ (1Kor 15,10). Ha nem is mondjuk ki, mottónkká vált a gyakran idézett szólás: ’Segíts magadon, az Isten is megsegít’. Nagyon felszabadító és örömteli felismerés volt számomra, amikor rádöbbentem, hogy a napi kapcsolatom Istennel Jézus Krisztus kimeríthetetlen érdeme, nem pedig az én teljesítményem gyümölcse. Ez azonban nem lehet csak egy pillanatig tartó felismerés; ebben nap, mint nap meg kell erősödni. Erről szól ez a könyv” – vallja a kötet szerzője.

7.60

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: EBR-82-D5 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe